Heavy Metal

Hívnak a csillagok, ha az égbolt felragyog
Millió szempár néz és én is csak egy vagyok
Másra már rég nem vágyom, csak szállni az ég felé
Elhagyni az álmok légterét

Hat, öt, négy
A hajtómű robbanásra kész

ref:
Téged hív, hát halld szavát és menj, ha menned kell
Rég nem tarthat féken a messzi határ, ha a cél a végtelen
Hidd el, hogy vár még ezer világ és mindet látnod kell
Még sok csoda vár, annyi szépséges táj, te ezért létezel

Messze már az ismert égbolt, idegen minden csillagkép
Nem tudom, hová tartok, meg nem állok semmiképp

Látomás minden álom, csábít az üres tér
Végül a vándor hazaér

Három, kettő, egy
A végső üzenet a csillagokba megy

ref:
Téged hív, hát halld szavát és menj, ha menned kell
Rég nem tarthat féken a messzi határ, ha a cél a végtelen
Hidd el, hogy vár még ezer világ és mindet látnod kell
Még sok csoda vár, annyi szépséges táj, te ezért létezel

Hallom még a szélben zúgni a régmúlt dallamát
Táncra kél a sötét és a fény
Újraélek minden éjjel minden hős csatát
Kardok villantak s elhullott mind, ki ellenállt

Igaz még a szó, amit az Ősök hagytak ránk
A bölcs nem fél, tanít, amíg él
Amikor ajkán végül elhal majd a megfáradt mosoly
Úgy omlik porrá, hogy tudja: már nem lehet fogoly

A sírból hozzám szól
Reszket a szív – engem kér –
Miközben így dalol

ref:
Bárhol jársz, arcod tartsd felém
Figyelj rám, hogy meghalld az Ősök Énekét
Ha vétkeznél, bűnöd tárd elém
Óvó karom veled marad és vezet, amíg élsz

Azóta is minden éjjel szólni hallom őt
Távolba vész a sötét és a fény
Vállnak vetve élek újra minden hős csatát
Népem a kard, földre omlik majd mind, ki ellenáll

Múltunk hozzánk szól
Sóhajt a szív – minket kér –
Egy szárny fölénk hajol

ref:
Bárhol jársz, arcod tartsd felém
Figyelj rám, hogy meghalld az Ősök Énekét
Ha vétkeznél, bűnöd tárd elém
Óvó karom veled marad és vezet, amíg élsz
Bárhol jársz, arcod tartsd felém
Ha vétkeznél, bűnöd tárd elém

Meddig tart a film, mikor és hol van a vége
A végzet miért veti ránk magát úgy, mint az ellenségre
A zárszó mindig ugyanaz:
Lent a földön az eget imádják, mégsem láthatják

Néha gondold át
Mi az mit hátrahagysz, és mi várhat még rád

ref:
Harcolj ma még, és ha megfáradnál, nézz az ég felé
Pihenj és várd ki a végét
Ha túl sok a zaj, a mindenséget átszövő zűrzavar
Meg ne állj, míg a föld el nem takar

Álmodozni kár, a holnap végül úgyis mást hoz
Pár földi év túl kevés még a lázadáshoz
Mondd, mit remélsz:
Mi fogad majd, ha feltárul az ég, ha egyszer révbe érsz

Néha gondolj rá
Mennyit ér perc és mennyi vár még rád

ref:
Harcolj ma még, és ha megfáradnál, nézz az ég felé
Pihenj és várd ki a végét
Ha túl sok a zaj, a mindenséget átszövő zűrzavar
Meg ne állj, míg a föld el nem takar

Messzire futottam a városok zajától, átkeltem ős, öreg, jéghideg falakon
S most végre először felnézek az égre, és sóhajtok egyet mélyen, szabadon

Tudod, az elszántság, ha mersz, néha fél siker
Mondd, mi értelme némán állni, amikor lépni kell?
Vajon mennyit érsz, hogy ha élni félsz?
Megérdemelt jussod helyett folyton csak remélsz

Mondd, mit érnek az álmok, ha mind álom marad?
Hová tart a szerelvény, ha rossz sínen halad?
Lépteid mit érnek, ha nyomod sem marad?
És mire észbe kapnál, már az életed elszaladt

ref:
Van, aki legyint: így a jó. Van, aki örök lázadó
Van, aki éppen csak, hogy él, legbelül már nem remél
Létezik olyan, ki meg nem áll, Más még mindig egy jelre vár
Van, akit láncok kötnek még, van, aki már szabad, mint a szél

Átkeltünk rengeteg háborgó tengeren
Mindegy, hogy mi volt a cél
A hajót a szél, a szívünket tűz vitte
Messze az otthon rég

Volt, hogy a sors tépett, üldöztek rémképek
Mégis csak élünk, lásd
Mert erős a lélek, meg soha nem törik
Bármilyen úton jár

A holdnak fénye útra hív
Nem kell a holnaptól félned, ha erős a szív

ref:
Álmodj még, száz hajnal vár
Lásd, amit más már oly rég nem lát
Láncod tépd el még
Minden új hajnal tiéd

Szült az önérdek szégyent és béklyókat
Vértől volt vörös az ég
Harcoltunk felhők közt, földön és víz alatt
Kopott az emberség

Mégis csak itt maradt velünk egy gondolat
Térjünk észre már
Ha elhullunk, akkor is jövőnk a tét
Áldozatért kiált

Ha fázol, a mindenség átkarol
Nem kell a múltadtól félned, ha föléd hajol

ref:
Álmodj még, száz hajnal vár
Lásd, amit más már oly rég nem lát
Láncod tépd el még
Minden új hajnal tiéd
Hidd el, hogy vár még ezer világ és mindet látnod kell
Még sok csoda vár, annyi szépséges táj, te ezért létezel

Őrtüzek égnek, bárhova nézek, lángokban az ég
Robban a töltet, szórja a földet, forr az érben a vér
Megsüllyedt városok torz képek csupán
Áldozatként nyúlnak el a holnap oltárán

Fegyverbe! Szükség van itt rád!
Csak harcolj és tartsd a szád

ref:
Mennyit ér a szép jövő, hogy ha fény nem járja át
Emberkéz hantolja el az élet lábnyomát
Szürke vér, füstbe fojtott nemzedék
Változnod nem késő még!
Mennyit ér!

Ébred az ember, felállni nem mer, mindig harcra kész
Fegyver a kézbe, vedd már észre, te vagy az ellenség
Megcsonkolt életek, rossz álmok csupán
Megtiportak, feláldoztak a tegnap oltárán

Ne add fel, szükség van még rád
Ha elég volt, hát nyisd ki a szád!

ref:
Mennyit ér a szép jövő, hogy ha fény nem járja át
Emberkéz hantolja el az élet lábnyomát
Szürke vér, füstbe fojtott nemzedék
Változnod nem késő még!
Mennyit ér!
Hidd el, hogy vár még ezer világ és mindet látnod kell
Még sok csoda vár, annyi szépséges táj, te ezért létezel

Nincs más, csak szürke fény
Rég megfakult térkép a múlt
A szívem még vár, a test már útra kész
Egy lépés a vég

Már nem vársz rég, üres szó a lét
De két szemedben látom magam még

ref:
Nincs több időm, most búcsúzom, mert vár egy más világ
Még egy út, egy fényben úszó végső látomás
Még egy álom, de felébredni nem lesz már erőm
Nincs már időm

Oly sok éven át kértem az ég irgalmát
Nem értettem, miért fáj
Hogy miért fáj a szó, tűrni miért ily nehéz
Ha felém lendül a kéz

Már nem szorít a múlt, és az emlékeken túl
Majd a vihar lassan végre elvonul

ref:
Nincs több időm, most búcsúzom, mert vár egy más világ
Még egy út, egy fényben úszó végső látomás
Még egy álom, de felébredni nem lesz már erőm
Nincs már időm
Hidd el, hogy vár még ezer világ és mindet látnod kell
Még sok csoda vár, annyi szépséges táj, te ezért létezel

Fekete nappalok, vérázott éjszakák
A világ romjain a szél, mint őrült vágtat át
Már elhiszem, hogy ez volt mindenem
És az élet rémálom csupán

Van még remény
De hinni itt már rég nem elég
Tenni kell!

ref:
Régvolt idők, tudom, mennem kéne
Mindig csak tovább, amíg élek
Talán még vár reám egy újabb otthon
Egy végső menedék
Ha lángba borul majd felettem az ég

Izzó alkonyok várnak, ha a nap leszáll
És én csak rohanok szüntelen az éj sötétjén át
Még nem tudom, hogy meddig tart ezt a borzalom
A világ még hányszor verhet át

Mégis élni kell
A hajnal majd égig emel
Nem felejtem el!

ref:
Régvolt idők, tudom, mennem kéne
Mindig csak tovább, amíg élek
Talán még vár reám egy újabb otthon
Egy végső menedék
Ha lángba borul majd felettem az ég
Hidd el, hogy vár még ezer világ és mindet látnod kell
Még sok csoda vár, annyi szépséges táj, te ezért létezel

Nem is volt túl rég, hogy este ő mondott mesét
Míg elnyomott az álom, én fogtam két kezét
Annyi év után, most jó gondolni rá
Emlékszem még, így szólt:

Légy bátor és erős, legyen mindig tiszta a szív
Még oly sok emlék vár, és én ott leszek, majd ha hívsz

ref:
Eljött végre az én időm
Soha nem volt ez más, mint egy álom
Te végig elkísérsz
Mindegy, hogy mit hoz az út, az emléked véd!

Azt mondtad az élet csak ilyen: egyszer fent és egyszer lent
Mindegy hogy mit állít, a legszentebb se szent
Minden mondatod rám jussomként hagyod
Én kérdezek, te így szólsz:

Légy választásra kész, igaz társ egy másik oldalán
Légy mindig példakép, ha egy gyermek néz fel rád

ref:
Eljött végre az én időm
Soha nem volt ez más, mint egy álom
Te végig elkísérsz
Mindegy, hogy mit hoz az út, az emléked véd!

Most minden oly nehéz, a választ nem találom
Mégis van hova megtérnem még, és újra megpróbálom!

ref:
Eljött végre az én időm
Soha nem volt ez más, mint egy álom
Te végig elkísérsz
Mindegy, hogy mit hoz az út, az emléked véd!
Hidd el, hogy vár még ezer világ és mindet látnod kell
Még sok csoda vár, annyi szépséges táj, te ezért létezel

Átkeltünk rengeteg háborgó tengeren
Mindegy, hogy mi volt a cél
A hajót a szél, a szívünket tűz vitte
Messze az otthon rég

Volt, hogy a sors tépett, üldöztek rémképek
Mégis csak élünk, lásd
Mert erős a lélek, meg soha nem törik
Bármilyen úton jár

A holdnak fénye útra hív
Nem kell a holnaptól félned, ha erős a szív

ref:
Álmodj még, száz hajnal vár
Lásd, amit más már oly rég nem lát
Láncod tépd el még
Minden új hajnal tiéd

Szült az önérdek szégyent és béklyókat
Vértől volt vörös az ég
Harcoltunk felhők közt, földön és víz alatt
Kopott az emberség

Mégis csak itt maradt velünk egy gondolat
Térjünk észre már
Ha elhullunk, akkor is jövőnk a tét
Áldozatért kiált

Ha fázol, a mindenség átkarol
Nem kell a múltadtól félned, ha föléd hajol

ref:
Álmodj még, száz hajnal vár
Lásd, amit más már oly rég nem lát
Láncod tépd el még
Minden új hajnal tiéd
Hidd el, hogy vár még ezer világ és mindet látnod kell
Még sok csoda vár, annyi szépséges táj, te ezért létezel

Éteri érintésre ébred fel a szív,
Várok egy jelre, mely a fény útjára hív.
Életem értelmét keresem egyre.
Miért, mi célból jöttem e Földre?
Várom a választ, de még nem értem,
Mi okból lettem kiválasztott én.

Áthat egy érzés, mely lelkem mélyén él,
Válaszra vár bennem számtalan rejtély.
Közel a hajnal, amire várok,
Életre kelnek rég kihunyt álmok.
A kegyelem útján szívemben járok,
Vállamra vettem a világ keresztjét.

Én vagyok a kezdet, és a vég.
Szívem lángja mindörökre tiéd!

Én vagyok az út, az élet, az igazság.
Az én igám mézédes, és terhem a szabadság.
Bennem ég a fény, mely sohasem alszik el,
Jöjj velem, és nem tévedhetsz el!

Nyújtsd hát a két kezed, tárd fel szíved!
Békében élhetsz, és boldog lehetsz!

A világ az éned tükre, minden, mit látsz, Te vagy!
Szenvedésed véget ér, ha felismered magad!
A Mennyeknek Országát önmagadban keresd!
Benned él az Isten, s várja, hogy felfedezd!

Én vagyok a kezdet, és a vég.
Szívem lángja mindörökre tiéd!

Én vagyok az út, az élet, az igazság.
Az én igám mézédes, és terhem a szabadság.
Bennem ég a fény, mely sohasem alszik el,
Jöjj velem, és nem tévedhetsz el!

Én vagyok az út, az élet, az igazság.
Az én igám mézédes, és terhem a szabadság.
Bennem ég a fény, mely sohasem alszik el,
Jöjj velem, és mindig velem leszel!

Jöjj velem, és mindig velem leszel!

Túléltem egy újabb napot,
Ma sem húztam nyerő lapot.
Másnál vannak még az ászok,
Egyre gyűlnek a kiskirályok.

Rám rontanak,
Mint egy éhes ordasfalka.
Angyalbőrben
Nem látszik az ördög szarva.

Mért ne mernék árral szemben úszni?
Tizennyolcra újabb lapot húzni.
Élek úgy, ahogy a szívem súgja,
Jelenünk a jövőnknek a kulcsa.

Nincs még nagy baj, ne hívj papot,
A Sors egy újabb pofont adott.
Padlót fogtam, de talpra állok
Egy új menetben tovább játszok!

Nézd, apró a fűszál,
Gyenge széltől meghajol.
Állhatnék a parton,
Kiszállva a pakliból.

Mért ne mernék árral szemben úszni?
Tizennyolcra újabb lapot húzni.
Élek úgy, ahogy a szívem súgja,
Jelenünk a jövőnknek a kulcsa.

Mért ne mernék árral szemben úszni?
Tizennyolcra újabb lapot húzni.
Élek úgy, ahogy a szívem súgja,
Jelenünk a jövőnknek a kulcsa.

Mért ne mernék árral szemben úszni?
Tizennyolcra újabb lapot húzni.
Élek úgy, ahogy a szívem súgja,
Jelenünk a jövőnknek a kulcsa.
Jelenünk a jövőnknek a kulcsa.

Egyik kézzel kér,
A másikkal meg lop az élet,
Múltamon még rágódom,
De a jövőmtől már félek.
Mert unom, hogy sorsomat
Mindig más diktálja.
Szertefoszló álmaimnak
Vagyok a rabszolgája.

Nem kell a részvét,
Nem kell a szánalom.
Ha ez lett hát megírva,
A sorsomat vállalom.

Van, aki azért él,
Hogy a világot megváltsa,
És van, aki attól fél,
Hogy a bűn a mélybe rántja.
Mert az életben nincs véletlen
És előre meg van írva,
Hogy miért jöttél e világra
És mikor szállsz majd a sírba.

A szívemben nincs félelem,
Lelkemben nincs fájdalom.
Ha ez lett hát megírva,
A sorsomat vállalom.

Adj nekem erőt,
Hogy a lelkem a lángok közé vessem.
Adj nekem időt,
Hogy megtisztuljak, ha vétkeztem.
Adj nekem utat,
Hogy szabadon szálljak a felhők között.
Adj nekem hitet,
Hogy lerázzam láncom, mi ideköt.
A szívemben nincs félelem,
Lelkemben nincs fájdalom.
Ha ez lett hát megírva,
A sorsomat vállalom.

Adj nekem erőt,
Hogy a lelkem a lángok közé vessem.
Adj nekem időt,
Hogy megtisztuljak, ha vétkeztem.
Adj nekem utat,
Hogy szabadon szálljak a felhők között.
Adj nekem hitet,
Hogy lerázzam láncom, mi ideköt.

Adj nekem erőt,
Hogy a lelkem a lángok közé vessem.
Adj nekem időt,
Hogy megtisztuljak, ha vétkeztem.
Adj nekem utat,
Hogy szabadon szálljak a felhők között.
Adj nekem hitet,
Hogy lerázzam láncom, mi ideköt.

Perzsel az aréna, üvölt a nép,
Várja az áldozat jövetelét.
Kezedben kard, testeden vért,
Sárga homokon vöröslik a vér.

Elárult téged, kit fivérnek hittél,
Dicső hadvezérből rabszolga lettél.
Egykor neved zengte Róma teljes népe,
Ma csak halált oszthatsz bőrödért cserébe.

Hív egy fényes látomás,
De nem enged téged a bosszúvágy.
Vár az örök béke rád,
De pusztuljon előbb a zsarnokság.

Valahol a halál színpadának mélyén,
Rémképektől tépve rád szakad egy érzés.
Az arénákban mindig te voltál a győztes,
Egy szabad Róma álma, mit kíván még tőled.

Tapsorkán hevében téged biztat a nép
Halál vár reád ma vagy újabb dicsőség.
És a legvégén csak egy marad majd állva,
Ellenfeled belép az árnyékvilágba.

Hív egy fényes látomás,
De nem enged téged a bosszúvágy.
Vár az örök béke rád,
De pusztuljon előbb a zsarnokság.

Ave, Cézár! Vért kíván a csőcselék.
Ez kell a népnek, cirkusz és kenyér.
Markold a kardod, most ölnöd kell, hogy élj,
Hadvezér állj fel, és légy az örök remény!

Ave, Cézár! Vért kíván a csőcselék.
Ez kell a népnek, cirkusz és kenyér.
Markold a kardod, most ölnöd kell, hogy élj,
Hadvezér állj fel, és légy az örök remény!

Ave, Cézár! Vért kíván a csőcselék.
Ez kell a népnek, cirkusz és kenyér.
Markold a kardod, most ölnöd kell, hogy élj,
Hadvezér állj fel, és légy az örök remény!

Megesik, hogy a mosoly fáj
Mit erőltetek arcomon.
Megesik, hogy a lelkemet
Sárba tapossa egy bolond.
Megesik, hogyha véget ér,
Egyedül túl hideg az ágy.
Megesik, hogy a nagy magányban
Részegen telnek az éjszakák.

Harcolj mindig az álmodért,
Mert csak te tudod, hogy mennyit ér.
Hit nélkül elvész a remény!

Az életben megvívsz még sok csatát,
Hallgasd meg mindig a szív szavát,
És miért pont te lennél az áldozat?
Hisz’ önmagad írod a sorsodat.
Ebben a mocskos világban
Nincs olyan ember, ki hibátlan.
Csak bízni kell a reményben,
És küzdeni érte keményen.

Megesik, hogy a szív arany,
De mit ér a lélek, ha üres a zseb.
Megesik, hogy a gondodat
Egy barátod sem érti meg.
Megesik, hogy a súly nehéz,
De az élet terhét bírni kell.
Megesik, hogy úgy hiszed,
A célt magadtól nem éred el.

Harcolj mindig az álmodért,
Mert csak te tudod, hogy mennyit ér.
Hit nélkül elvész a remény!

Az életben megvívsz még sok csatát,
Hallgasd meg mindig a szív szavát,
És miért pont te lennél az áldozat?
Hisz’ önmagad írod a sorsodat.
Ebben a mocskos világban
Nincs olyan ember, ki hibátlan.
Csak bízni kell a reményben,
És küzdeni érte keményen.

Az életben megvívsz még sok csatát,
Hallgasd meg mindig a szív szavát,
És miért pont te lennél az áldozat?
Hisz’ önmagad írod a sorsodat.
Ebben a mocskos világban
Nincs olyan ember, ki hibátlan.
Csak töltsd meg a lelked reménnyel,
Éld meg a holnapot erénnyel!

Füstízű szombat délután,
Angyal szállt le a kocsma udvarán.
Annyit mondott: Rád vár egy másik út!
Fejemet ráztam, és minden lángra gyúlt.

Életem céltalan, mint földre hullt levél,
Az sem érdekelt, merre sodor a szél.
Napi söröm meglegyen, ennyi volt a cél,
Hideg futkos testemen, az angyal bennem él.
Most is bennem él!

Angyal,
Már ezerszer meghaltál!
Hitem nem volt más
Csak egy romba dőlt vár.
De egy nap úgyis visszatérsz,
Mint apró sóhaj a csendben.
És hogy ha újra kérsz,
Nem csalódsz majd bennem.

Túl sokat vagy túl keveset ittam,
Mikor az angyal újra leszállt elém.
Attól a naptól mindörökre tudtam,
Velem többé már nem játszhat a szél.

Életem céltalan, mint földre hullt levél,
Az sem érdekelt, merre sodor a szél.
Napi söröm meglegyen, ennyi volt a cél,
Hideg futkos testemen, az angyal bennem él.
Most is bennem él!

Angyal,
Már ezerszer meghaltál!
Hitem nem volt más
Csak egy romba dőlt vár.
De egy nap úgyis visszatérsz,
Mint apró sóhaj a csendben.
És hogy ha újra kérsz,
Nem csalódsz majd bennem.

Angyal,
Már ezerszer meghaltál!
Hitem nem volt más
Csak egy romba dőlt vár.
De egy nap úgyis visszatérsz,
Mint apró sóhaj a csendben.
És hogy ha újra kérsz,
Nem csalódsz majd bennem.
Nem csalódsz majd bennem.

Angyal!

Bánatomban könnyek folynak
Végig az arcomon,
Mert elmentél és itt hagytál
Egy fázós hajnalon.
Nem múlik el úgy nap,
Hogy ne gondolnék rád,
Felidézem mosolyod
És hajadnak illatát.

Testemen ezer seb
Már ezerszer felszakadt.
Ajkamon ezer szó,
Már ezerszer elmaradt.
Elmúlik a harag,
Elmúlik a fájdalom.
Elmúlik a bánat,
Elmúló arcomon.

Minden nap megkérdezlek,
De válaszod rég nincsen.
Múltamból egy emlék vagy,
A fénykép minden kincsem.
Nélküled már nem lehetek
Az ki régen voltam,
Mert veled együtt sírba zárult
Szívem egy darabja.

Testemen ezer seb
Már ezerszer felszakadt.
Ajkamon ezer szó,
Már ezerszer elmaradt.
Elmúlik a harag,
Elmúlik a fájdalom.
Elmúlik a bánat,
Elmúló arcomon.

Testemen ezer seb
Már ezerszer felszakadt.
Ajkamon ezer szó,
Már ezerszer elmaradt.
Elmúlik a harag,
Elmúlik a fájdalom.
Elmúlik a bánat,
Elmúló arcomon.

Már ezerszer felszakadt!
Már ezerszer elmaradt!
Elmúlik a fájdalom!
Elmúló arcomon!

A győztesből bármikor vesztes lehet,
Mert akadhat nála egy jobb.
Farkastörvények uralkodnak,
Az erősebb kutyáé a konc.

Itt az erős az, kinek mindent szabad,
A gyenge csak kárhozzon el.
Ember az embernek farkasa lett,
És mindenért fizetned kell.

Ha harcolni félsz és kegyelmet kérsz,
Az életed mondd, mit ér?
És mondd, mire mész, ha küzdeni félsz,
Hát mutasd meg, mennyit érsz!

Lehet padlóra küldött, lesújtott az élet,
Ami nem pusztít el, erőssé tesz téged.
Irgalmat ne várj, szánalmat ne kérj,
Mutasd meg, mennyit is érsz!
Küzdj önmagadért, az álmaidért,
A vágyaidért, ami csak benned él!

Fortuna szűkmarkú gyakran veled,
És a sors csak rossz lapot vet rád.
Ha padlón vagy, abba még nem halsz bele,
Állj talpra, bárhogy is fáj.

Ha harcolni félsz és kegyelmet kérsz,
Az életed mondd, mit ér?
És mondd, mire mész, ha küzdeni félsz,
Hát mutasd meg, mennyit érsz!

Lehet padlóra küldött, lesújtott az élet,
Ami nem pusztít el, erőssé tesz téged.
Irgalmat ne várj, szánalmat ne kérj,
Mutasd meg, mennyit is érsz!
Lehet padlóra küldött, lesújtott az élet,
Ami nem pusztít el, erőssé tesz téged.
Irgalmat ne várj, szánalmat ne kérj,
Mutasd meg, mennyit is érsz!
Küzdj önmagadért, az álmaidért,
A vágyaidért, ami csak benned él!

Minden nap csak harc az életért,
A folytatásban nem látjuk a célt.
Mikor az ember napról-napra él,
Nincsenek álmok és semmitől sem fél.

Egy újabb nap, majd egy újabb éj,
Egy újabb nap, új harc a holnapért.
Múlik az álom, tűnik a remény,
De a felhők mélyén felragyog a fény.

Ezer harc vár még rád,
A szíved lángra gyúlt.
Életed mégsem háború,
Legyen az ördögé a múlt!

De most már kelj fel,
Indulj, harcolj bárhol!
Nem kell, hogy reményt vesztve élj!
Lásd át a lényeget,
Értsd meg, mi gátol!
Szent harccal éred el a célt!
Érjed el a célt!

Rázd hát le a rozsdás láncokat,
Ne légy te mindig az áldozat.
Felejts hát el minden bánatot,
Szilárd hittel a célt is láthatod.

Ezer harc vár még rád,
A szíved lángra gyúlt.
Életed mégsem háború,
Legyen az ördögé a múlt!

Álmatlan vergődés csak minden éjszakád,
ketrecbe zárva oly szűk a világ.
Túl sok a buktató és túl sok a korlát,
nem tudod mi vár rád és hogyan tovább.

Szívedben perzsel még a láng.
Tépd szét a láncokat és indulj tovább!

Úgy érzed, neked mindig szembe fúj a szél,
feletted folyton csak borús az ég.
Te vagy, ki régóta már könnyek nélkül él,
és minden hajnaltól jobb sorsot remél.

Szívedben perzsel még a láng.
Tépd szét a láncokat és indulj tovább!

Hát bontsd ki a szárnyad, a végtelen hív,
a falakon túl a szabadság vár.
Tárd ki a szárnyad a hegyek felett,
szállj, mint egy szabad madár.

Megjártál ezer poklot, százezer veszélyt,
a sorsodat te irányítod, az életed tiéd.
Lásd meg végre önmagadban, ha felvirrad a fény,
ha itt egy új kezdet, egy újabb esély.

Szívedben perzsel még a láng.
Tárd ki a szárnyad, a végtelen vár!

Hát bontsd ki a szárnyad, a végtelen hív,
a falakon túl a szabadság vár.
Tárd ki a szárnyad a hegyek felett,
szállj, mint egy szabad madár.
Bontsd ki a szárnyad, a végtelen hív,
a falakon túl a szabadság vár.
Tárd ki a szárnyad a hegyek felett,
szállj, mint egy szabad madár.
Szállj, mint egy szabad madár!

Arra tartok én, ahol a béke nem egy sebzett madár,
arra tartok én, ahol a vándor végre hazatalál.

Arra tartok én, ahol koldusra már nem lelek,
arra tartok én, ahol sírban végzik a fegyverek.

Ugye tudod a másik út az éj szívébe tart,
és nem lesz már visszaút, ha elnyeli az emberi fajt.

Mehetnénk egy irányba, ha gondolod,
ha te is ugyanazt az álmot álmodod.
Ki tarthatna vissza, ha együtt megyünk?
Döntsd el, velünk leszel vagy ellenünk?

Mondhatod te is rá: mindez légbe kiáltott szó,
és földi lét nem más, mint egy rémes pokoli show.

Hiába minden, az ember gyarló és a bűnben él,
de tudom jól, hogy egyszer az éjt felváltja majd a fény.

Oly sokan az út szélén állnak, maguk se tudják, hogy mire várnak.
Talán egy jelre vagy csak egy dalra?
Földi lét nem más, mint emberség próba.

Mehetnénk egy irányba, ha gondolod,
ha te is ugyanazt az álmot álmodod.
Ki tarthatna vissza, ha együtt megyünk?
Döntsd el, velünk leszel vagy ellenünk?

Mehetnénk egy irányba, ki tarthatna vissza,
ha te is ugyanazt az álmot álmodod.
Ha te is ugyanazt az álmot álmodod!

Minden nap újrakezded a táncot az ördöggel,
egy vagy csak a millióból, rád senki sem figyel.

Porszem vagy a gépezetben, elakadt fogaskerék,
kiszednek és eldobnak, mert miattad nem megy a gép.

Túl sok a haver, de nincs egy barát, ki meghallgat, mi bánt,
ha kínodban már üvöltesz, hát befogják a szád.

Nézz az égre, a lelkedért, majd mondj még egy imát,
és hunyd le szemed, hogy ne lásd azt, hogy rohad a világ.

Sorszám vagy csak, nincsen neved, jó vagy, míg nem mondasz nemet.
Húzd az igát és fogd be a szád, lesz ki a helyedre áll.

Ébren álmodsz minden éjjel,
szemben állsz a sötétséggel,
életed sok nehéz percét messze hajítanád.
Erőssé tesz, mi nem pusztít el,
állj talpra, és sohase add fel!
Halld meg mindig önmagadban a túlélő szavát!

Sorszám vagy csak, nincsen neved, jó vagy, míg nem mondasz nemet.
Húzd az igát és fogd be a szád, lesz ki a helyedre áll.

Ébren álmodsz minden éjjel,
szemben állsz a sötétséggel,
életed sok nehéz percét messze hajítanád.
Erőssé tesz, mi nem pusztít el,
állj talpra, és sohase add fel!
Halld meg mindig önmagadban a túlélő szavát!

Szemben állsz a sötétséggel, erőssé tesz, mi nem pusztít el!

Csörög a vekker minden nap reggel,
foroghat újra a mókuskerék.
Hány nap és hány év, tart ez a játék?
Meddig kell tűrnöd, míg véget nem ér?

Nézed a tévét, rád tör a kétség,
sejted, hogy honnan, miért fúj a szél.
Itt hős lesz a gengszter, nem is kell fegyver,
manapság úgyis a pénz beszél.

A révész int feléd, a végzet rád nevet,
neked a túlpartra szól a helyjegyed.
Ezt jól tudod te is, nem is kérdezed.
Egy irányba mehetsz innen! Ennyi volt! Ég veled!

Átver a rendszer, mondod, hogy nem kell,
gondterhelt arcodon mélyül a ránc.
Hazug vezérek, szépet ígérnek,
szavazz csak rájuk és indul a tánc!

Új törvényt hoznak, földbe taposnak,
rabszolga vagy és a jogod kevés.
Már ki sem látszol az adósságból,
Életed széthullik, torkodon kés.

A révész int feléd, a végzet rád nevet,
neked a túlpartra szól a helyjegyed.
Ezt jól tudod te is, nem is kérdezed.
Egy irányba mehetsz innen! Ennyi volt!

Hálóban vergődsz, csak szenvedés vár,
szöknél a múltba, de a rendszer bezár.
Pusztító kétségben, irdatlan mélységben,
érzed a végzet szagát.
Érzed a végzet szagát!

A révész int feléd, a végzet rád nevet,
neked a túlpartra szól a helyjegyed.
Ezt jól tudod te is, nem is kérdezed.
Egy irányba mehetsz innen! Ennyi volt! Ég veled!

Kamera néz rád, nincs magánszférád,
bármit is tennél, a „Nagy Testvér” lát!
Tervezett léted kontrollban éled,
testesítsd némán a statisztikát!

Bőrödben chip-el felkelsz és fekszel,
fájdalmad ordít, de senki sem hall.
Rohadt a rendszer, de nekünk ez kell,
mert mindig a fejétől bűzlik a hal.

A révész int feléd, a végzet rád nevet,
neked a túlpartra szól a helyjegyed.
Ezt jól tudod te is, nem is kérdezed.
Egy irányba mehetsz innen! Ennyi volt!

Hálóban vergődsz, csak szenvedés vár,
szöknél a múltba, de a rendszer bezár.
Pusztító kétségben, irdatlan mélységben,
érzed a végzet szagát.

Hálóban vergődsz, csak szenvedés vár,
szöknél a múltba, de a rendszer bezár.
Pusztító kétségben, irdatlan mélységben,
érzed a végzet szagát.
Érzed a végzet szagát!
Érzed a végzet szagát!

Kell találni egy jobb utat ebből a tragédiából,
ahogy a csata folytatódik, véres testem a földre hullik.
Hallom a halálsikolyokat, a bátor katonák mind meghalnak.
Egy alak a füstben egyedül áll, és torkaszakadtából kiabál.

Ez az én háborúm!
Ez az én háborúm!

Igen, mindent láttam, a füstöt és a lángokat,
a borzalmakat a háborúban, én megjártam a poklokat.
Túl minden határon, hiába minden áldozat,
kell találni egy jobb utat, kell találni egy jobb utat!

A lángok mindent felperzselnek, meghal a világ a hamu alatt,
indul a vagon a vágóhídra, a kaszás ujja majd ránk mutat.
Kifacsart testek szerteszét, mire a küzdelem véget ér,
fegyverünk rég rozsda marja, de a lelkünkben az emlék él.

Igen, mindent láttam, a füstöt és a lángokat,
a borzalmakat a háborúban, én megjártam a poklokat.
Túl minden határon, hiába minden áldozat,
kell találni egy jobb utat, kell találni egy jobb utat!

Igen, mindent láttam, a füstöt és a lángokat,
a borzalmakat a háborúban, én megjártam a poklokat.
Túl minden határon, hiába minden áldozat,
kell találni egy jobb utat, kell találni egy jobb utat!

Az én háborúm!
Az én háborúm!

Nézd! A szívem lángokban áll, bár végtelen az éj,
az óra körbe jár, lelkünk a idő őrli szét.
Ott nem lesz már barát és nem lesz ellenség,
majd vár egy más világ és az álom véget ér.

Gyűjts össze néhány csillagot, csak neked ragyogjanak ott fenn,
fényükkel mutassák utad, kísérjenek át több életen.

Emlékek útvesztője – fájdalom, amíg kerestem önmagam.
Csak a magányra találtam, míg bolyongtam a sok-sok év alatt.
Rémálmok börtönében – rettegés, létem a semmiről mesél.
Legbelül mégis szól egy hang: ne add fel, bízz, és remélj!

Néha nem tiszta a cél, vagy hibás az útirány,
olykor túl felhős az ég, vagy lehúz az ingovány.
Egyedül érzed magad, és sodor a bús magány,
kihez is fordulhatnál, ha rád tör a vad talány?

Nem maradt más nekem csak a képzelet és néhány gondolat,
kutatnám, de nem lelem a hamvak között az álmokat.

Emlékek útvesztője – fájdalom, amíg kerestem önmagam.
Csak a magányra találtam, míg bolyongtam a sok-sok év alatt.
Rémálmok börtönében – rettegés, létem a semmiről mesél.
Legbelül mégis szól egy hang: ne add fel, bízz, és remélj!

Mondd: lesz e fény az út végén, ami majd áttör az éjszakán?
Vagy egy álmot kergetünk és csak várjuk a csodát?

Emlékek útvesztője – fájdalom, amíg kerestem önmagam.
Csak a magányra találtam, míg bolyongtam a sok-sok év alatt.
Rémálmok börtönében – rettegés, létem a semmiről mesél.
Legbelül mégis szól egy hang: ne add fel, bízz, és remélj!
Emlékek útvesztője – fájdalom, amíg kerestem önmagam.
Csak a magányra találtam, míg bolyongtam a sok-sok év alatt.
Rémálmok börtönében – rettegés, létem a semmiről mesél.
Legbelül mégis szól egy hang: ne add fel, bízz, és remélj!

Amíg kerestem önmagam.
A sok-sok év alatt.
A semmiről mesél!

Bolyongok céltalanul, a szívem nyugtalan,
nem tudom, mi jöhet, mit tettem, hogy haraggal sújtanak?
Mikor tudom végre adni önmagam,
mert a falak már összeroppantanak.

Kell, hogy más szemmel lássam a világot,
kell, hogy az árnyból kilépjek a fényre.
Valami bennünk ég, hajt minket a vágy,
sorsunk a rögös útján halad tovább.

Ahogy csúszok lefelé a kétségbeesés útján,
nincsen, nincsen célom már.
Minden szenvedés egy meghatározás,
a kísérletekben mind csak prédák.

Kell, hogy más szemmel lássam a világot,
kell, hogy az árnyból kilépjek a fényre.
Valami bennünk ég, hajt minket a vágy,
sorsunk a rögös útján halad tovább.

Enyém a győzelem! (kérdezem)
Amikor a lelkem gyenge, és nincsen segítségem.
Enyém a győzelem! (kérdezem)
Amikor a lelkem gyenge, és nincsen segítségem.

Kell, hogy más szemmel lássam a világot,
kell, hogy az árnyból kilépjek a fényre.
Valami bennünk ég, hajt minket a vágy,
sorsunk a rögös útján halad tovább.

Enyém a győzelem! (kérdezem)
Amikor a lelkem gyenge, és nincsen segítségem.

Enyém a győzelem! (kérdezem)
Amikor a lelkem gyenge, és nincsen segítségem.

Enyém a győzelem! (kérdezem)
Amikor a lelkem gyenge, és nincsen segítségem.

Enyém a győzelem! (kérdezem)
Amikor a lelkem gyenge, és nincsen segítségem.

Nem akarok mosoly nélkül élni, nem akarok csókod nélkül élni,
csak veled akarok lenni, veled, úgy mint most.
Ébren maradnék, csak hogy halljam lélegzésed,
álmodban mosolyogsz, nézlek, míg messze repítenek az álomképek.

Az évek peregnek tovább, együtt vagyunk, te és én,
minden pillanatban, örökkön örökké.
Melletted fekszem, szíved dobbanását érzem,
arra gondolok, talán rólam álmodsz éppen.

Most is csak rólad álmodom, nem pótolhat a legédesebb álom,
itt vagy velem, de hiányzol nagyon, szebbé teszed minden napom.

Az évek peregnek tovább, együtt vagyunk, te és én,
Minden pillanatban, örökkön örökké.
Odabújok hozzád, hogy halljam lélegzésed,
Csendben mosolyogsz, nézlek, míg messze repítenek az álomképek.

Most is csak rólad álmodom, nem pótolhat a legédesebb álom,
itt vagy velem, de hiányzol nagyon, szebbé teszed minden napom.

Most is csak rólad álmodom, ha ébren vagyok, vagy száz csillag ragyog,
velem ébredsz minden hajnalon, ha átölelsz én oly boldog vagyok.

Mert most is csak rólad álmodom, velem ébredsz minden hajnalon,
ne rohanj el, maradj velem még, ez az érzés legyen csak a miénk.

Most is csak rólad álmodom, nem pótolhat a legédesebb álom,
itt vagy velem, de hiányzol nagyon, szebbé teszed minden napom.

Kihalt a város, az út is úttalan,
hallgat a templom, kapuja zárva van.
Füst száll az éjben, már nincs tűz, csak parázs,
hármat üt az óra, ébred egy zord varázs.

Szajháknak kéje és bűnösök vére
hallatszott hozzám és zuhant a mélybe.
Egyenesen a pokolból jöttem,
szörnyű emlékek vannak mögöttem.

London ködös utcáit régóta járom,
árnyak közt rejtőzve, prédára vadászom.
Őrület és rettegés élteti a szívemet,
ha nyakadon érzed fagyos leheletem.

Élvezem félelmed mámorító kéjjel,
vérszomjas hálóját veti ránk az éjjel.
Elborít mindent a gyilkos szenvedély,
tomboló őrület, elfutni nincs esély.

Libben a köpeny, látom, hogy félsz,
érzem a kínod, érzem a szenvedést.
Villan a penge, hasít a kés,
nekem minden éj új gyönyört ígér.

Nevem Jack! – Az ördög vagyok álruhában.
Jack! – A tömény gonosz önmagában.
Jack! – Az árnyak közt rejtőző halál.
Jack! – Véged, hogyha pengém eltalál!

Várakozom most és élvezem a percet,
a vak rémülettől görcsben áll a tested.
A sötétség mélyén megvillan a késem,
életed filmje átpereg elméden.

Sikoltás hasít a ködös éjszakába,
nem ment meg senki, már minden hiába.
Érzem a vér szagát, mely a kéjbe emel,
megcsonkított tested vértócsában hever.

Libben a köpeny, látom, hogy félsz,
érzem a kínod, érzem a szenvedést.
Villan a penge, hasít a kés,
nekem minden éj új gyönyört ígér.

Nevem Jack! – Az ördög vagyok álruhában.
Jack! – A tömény gonosz önmagában.
Jack! – Az árnyak közt rejtőző halál.
Jack! – Véged, hogyha pengém eltalál!

Jack! – Az ördög vagyok álruhában.
Jack! – A tömény gonosz önmagában.
Jack! – Az árnyak közt rejtőző halál.
Jack! – Véged, hogyha pengém eltalál!

Kihalt a város, az út is úttalan,
hallgat a templom, kapuja zárva van.
Füst száll az éjben, már nincs tűz, csak parázs,
hármat üt az óra, ébred egy zord varázs.