Ne add fel – 2011 / author’s edition

Band :
Title : End of Paradise - Ne add fel
Format : CD
  1. Intro2:05
  2. Sakkfigurák4:13
  3. Árnyképek3:59
  4. Névtelen hősök4:45
  5. Nem érdekel3:45
  6. Tűnj el5:24
  7. Ami bennem él4:28
  8. Gautama6:18
  9. Induljunk el5:06
  10. Álarc5:41
  11. Átkozott világ4:42
  12. Jó volna5:14
  13. Még ma is várlak4:06
  14. Ne add fel4:07
Vásárold meg online:

Dalszövegek

Sakkfigurák

Néha-néha úgy érzem az életünk egy játék,
A sors hatalmas sakktábláján játsszuk életünk.
Minden nap küzdelem szabályok közé zárva,
Taktikázunk, támadunk, vagy visszalépkedünk.

Kiskirályok, hadvezérek döntéseket hoznak,
Éj mezőkön, nap mezőkön vívják harcukat.
Önérdektől vezérelve mindent eltaposnak,
Addig tart küzdelem, míg a végén egy marad.

Mert minden kis bábunak megvan az útja,
De Isten a kedvére játszhat velünk.
Ha leütne a sors keze, hát beraknak egy sírba,
Vagy célba érünk, lecserél, és újra kezdhetünk.

Míg tart a harc, és életünk másoknak olcsó játék,
Eldobható, leírható gyalogként semmiség.
Míg tart a harc, a küzdelem, csodára már nem várnék,
Csak bábu vagy, eszköz maradsz, életed szenvedés.

És ha egyszer majd a táblán véget ér a játék,
Piciny bábként egy sötét mezőn egyedül maradsz.
Tartsd eszedbe, kinek is volt játék ez a játék,
Mert a bírónak az összes lépésedről számot adsz!

Mert minden kis bábunak megvan az útja,
De Isten a kedvére játszhat velünk.
Ha leütne a sors keze, hát beraknak egy sírba,
Vagy célba érünk, s végül mindent újra kezdhetünk.

Míg tart a harc, és életünk másoknak olcsó játék,
Eldobható, leírható gyalogként semmiség.
Míg tart a harc, a küzdelem, csodára már nem várnék,
Csak bábu vagy, eszköz maradsz, életed szenvedés.

Árnyképek

Itt állok egyedül a csendben, árnyakat sző most az éj,
Minden álmom, minden vágyam,
A reménytelenség tépi szét.

Lesz nap, ami értem virrad? Hívogat a végtelen,
Átölel egy furcsa érzés, az idő túllép az életen.

Amikor majd szürke fátylát borítja ránk az esti ég,
Minden elszalasztott boldog óra,
Az égre kiált a bosszúért.
Árnyékként suhannak az évek, mint egy múló pillanat.
Kopott tükrébe visszanézve, meglátom könnyes arcomat.

Selyemruháját felölti az éj,
Kristálygömbjébe néz, és szárnyra kél.

Könnyeim a porba hulltak,
Álmaim rég megfakultak,
A sötétség lassan véget ér.
Nem akarok mást, csak szállni,
Önmagamra rátalálni,
S elhinni, hogy mindig van remény!

Selyemruháját felölti az éj,
Kristálygömbjébe néz, és szárnyra kél.

Könnyeim a porba hulltak,
Álmaim rég megfakultak,
A sötétség lassan véget ér.
Nem akarok mást, csak szállni,
Önmagamra rátalálni,
S elhinni, hogy mindig van remény!

Könnyeim a porba hulltak,
Álmaim rég megfakultak,
A sötétség lassan véget ér.
Nem akarok mást, csak szállni,
Önmagamra rátalálni,
S elhinni, hogy mindig van remény!

Névtelen hősök

Tüzesen kel fel a hajnali nap,
Fegyverét élezi a jó vitéz.
Letérdel majd, és felnéz az égre,
Imára emeli a két kezét.

Hatalmas sereggel támad az ellen,
Nyomukban halál, nincs irgalom.
Ha elfutnék, lelkem a pokolra szálljon,
De édes hazámat én nem hagyom!

Adj Uram erőt a mai harchoz,
Vezesd a kardom, és győzzön a jobb!
Kezedben életem, s ha meg kell halnom,
Őrizze emlékem egy sírhalom!

Eljött a csata, a küzdelem véres,
A halál most kacagva, vígan arat.
Ezrek lelke az égbe kiált,
Vérvörös fénnyel nyugszik a Nap.

Szálljon hát imánk, szálljon az égig,
Hallja meg fent a sok névtelen hős.
Kik véres csatákban életüket adták,
Legyen hát testüknek könnyű a föld.

Egy véres harc, több ezer élet,
Búcsú nélkül egy gödörbe téve.
Nem feledjük, amit értünk tettek,
Névtelenül is, de hősökké lettek.

Egy véres harc, több ezer élet,
Búcsú nélkül egy gödörbe téve.
Nem feledjük, amit értünk tettek,
Névtelenül is hősökké lettek.

Egy véres harc, több ezer élet,
Búcsú nélkül egy gödörbe téve.
Nem feledjük, amit értünk tettek,
Névtelenül is, de hősökké lettek.

Egy véres harc, több ezer élet,
Búcsú nélkül egy gödörbe téve.
Nem feledjük, amit értünk tettek,
Névtelenül is hősökké lettek.

Nem érdekel

Hazug szavak záporában, elvész az igazság,
Nyitott szemmel járhatnék köztük, ha tényleg akarnám.
Komor álmok tengerében, csak várom a végzetem,
Reményből tákolt lélekvesztőm, csak ez maradt nekem.

Tudod a tűz a szívemben még…
Az a láng, ami bennem égett, már csak halvány fénnyel ég.

Túl hosszú az út rég indultam, ám messze még a cél,
Utamon csillag vezérelt, de már nem látom a fényt.
A megváltást mástól nem várom, mert lelkem még nem tiszta,
Az összes kanyar mit megjártam csak a pokolba vitt vissza.

Tudod a tűz a szívemben még…
Az a láng, ami bennem égett, már csak halvány fénnyel ég.

De nem érdekel, én semmit sem bánok,
Nem érdekel, saját utamat járom.
Nem érdekel, hol rontottam el,
Nem érdekel, egyszer fizetnem kell.
Nem érdekel, én semmit sem bánok,
Nem érdekel, saját utamat járom.
Nem érdekel, én döntöm el,
Nem érdekel, soha nem adom fel.

Nem érdekel, én semmit sem bánok,
Nem érdekel, saját utamat járom.
Nem érdekel, hol rontottam el,
Nem érdekel, egyszer fizetnem kell.
Nem érdekel, én semmit sem bánok,
Nem érdekel, saját utamat járom.
Nem érdekel, én döntöm el,
Nem érdekel, soha nem adom fel.
Soha nem adom fel.
Soha nem adom fel.
Nem érdekel!

Tűnj el

Ezer kérdés, semmi válasz,
Mindig csak a hibáim láttad.
Miért nyújtod felém kezed,
Ha kést szúrsz majd belém?

Álmomból rémes ébredés vár,
Minden kedves szavad kevés már.
Kihunyt a tűz, elmúlt a vágy,
Mondd, miért változtál?

Csináltál sok rosszat jóból,
Hazugságot igaz szóból.
Miért kellettem én neked,
Ha csak magadra gondoltál?

Hittem közénk csak a végzet állhat,
De a jó is rosszá válhat,
Mit nekem súgtál, hazugság volt,
Minden kedves szó.

Becsaptál, hisz bíztam benned,
Nem értem, miért kellett tenned!
Te voltál, akire mindig vártam,
Mint nappalra az éj.

Tűnj el!
Hagyj békén végre már!
Ennyi elég volt belőled,
Betelt a pohár!

Kétségek között élni,
Mindig ugyanattól félni,
Utunk lassan végére jár,
Nem lesz folytatás.

Nem várok mást, nem tudok hinni,
Te sem vagy jobb, mint a többi.
Miért sírsz, hogyha úgyse fáj?
Csak egy emlék maradtál.

Tűnj el!
Hagyj békén végre már!
Ennyi elég volt belőled,
Végleg betelt a pohár!
Tűnj el!
Úgy érzem érted nem is kár,
Bármit is mondasz,
Nekem nem hiányzol már.

Ami bennem él

Vad vagyok, azt hiszem,
Magamon kívül nem érdekel már semmi,
Csak ami bennem él,
Azt csak én tudom, hogy mennyit ér.

Mint vaknak a fény, süketnek a zaj,
Nyomoréknak a lépcsőn ülő csaj,
Állatnak ember, embernek állat,
Fájdalmamnak nincsen határa.

Kiakadtam, és nem értem,
Hogy miért csak ennyit ér életem?
Ami nekem a zene, neked a káosz,
De hidd el, kurvára nem bánom!

Nem tudok más lenni, ha már így tettek ide,
Erre a nyomorult helyre,
Ahonnan már sehova sem érek el.

Nézz rám, ami itt bennem él, azt csak én tudom, hogy mennyit ér!
Nézz rám, ami itt bennem él, az szerinted is csak annyit?
Nézz rám, ami itt bennem él, azt csak én tudom, hogy mennyit ér!
Nézz rám, ami itt bennem él, az szerinted is csak annyit ér?

Vad vagyok, azt hiszem,
Magamon kívül nem érdekel már semmi,
Csak ami bennem él,
Az szerinted is csak annyit ér?

Mint vaknak a fény, süketnek a zaj,
Nyomoréknak a lépcsőn ülő csaj.
Állatnak ember, embernek állat,
Fájdalmamnak nincsen határa.

Nézz rám, ami itt bennem él, azt csak én tudom, hogy mennyit ér!
Nézz rám, ami itt bennem él, az szerinted is csak annyit?
Nézz rám, ami itt bennem él, az szerinted is csak annyit ér?
Nézz rám, ami itt bennem él, azt csak én tudom, hogy mennyit!

Nézz rám, ami itt bennem él, az szerinted is csak annyit ér?
Nézz rám, ami itt bennem él, azt csak én tudom, hogy mennyit!
Nézz rám, ami itt bennem él, azt csak én tudom, hogy mennyit ér!
Nézz rám, ami itt bennem él, az szerinted is csak annyit ér?

Nézz rám, ami itt bennem él, azt csak én tudom, hogy mennyit ér!
Nézz rám, ami itt bennem él, azt csak én tudom, hogy mennyit!
Nézz rám, nézz rám, nézz rám, nézz rám,
Nézz rám, nézz rám, csak én tudom, hogy mennyit ér!

Gautama

Az Időtlenség Óceánján úszik életem,
Viharban, szélcsendben, lelkem sodródik az örvénylő vízen.
Letűnt évek, korok ezrei mögöttem,
Jelképek, emlékek szólítanak, de már nem sebzik szívem.

Apám volt a törvény, harcos királynak nevelt,
Elrejtve, száműzve öregséget, betegséget és halált.
Tudta, válaszút előtt áll életem,
Királyság, gazdagság, vagy egy sosem látott vágytalan világ.

Elindultam lelkem útján megtalálni önmagam,
Nélkülözve, megtagadva, mit apámtól kaphattam.
Démonokkal szembenézve
Kerestem az Ég kegyét,
Égő hittel, szenvedéllyel űztem létem értelmét.

Fogadj el, Mester! – Ígérem, hű tanítvány leszek!
Mutasd az utam! – Teljességre mondd, hol lelhetek?
Vezesd a szívem! – Áruld el, a jóslat mit jelent!
Mondd, mit keressek! – Szerzetes, vagy aszkéta életet?

Égj Tűzbeszéd, a szellem hangja hív!
Az élet szenvedés, és lángban áll a szív.
Lángban áll az ész, és lángban áll a szó.
Csak a lélek valóság, és a test illúzió.

Véget ért egy hosszú álom, vár az ébredés,
Fényesség, bölcsesség, átölel egy földöntúli dicsőség.
Nincs több belső harc, és nincs több szenvedés,
Eldobom álarcom, aki engem lát, a tanításra néz.

Mit ér az élet? – Ha nem tudod, önmagad hogy lehetsz?
Keresd az utad! – Az igazságot csak magadban leled!
Lásd meg a fényed! – Mely az Örökléttől a Végtelenbe ér!
Te vagy a Lényeg! – Fedezd fel, hogy a világ benned él!

Égj Tűzbeszéd, a szellem hangja hív!
Az élet szenvedés, és lángban áll a szív.
Lángban áll az ész, és lángban áll a szó.
Csak a lélek valóság, és a test illúzió.

Égj Tűzbeszéd, a szellem hangja hív!
Az élet szenvedés, és lángban áll a szív.
Lángban áll az ész, és lángban áll a szó.
Csak a lélek valóság, és a test illúzió.

Induljunk el

„A Rock & Roll meghalt”, azt mondják,
De én azért vagyok, hogy megtudják
A sztárcsináló menedzserek,
Hogy a Rock & Roll él, és még az is lehet,

Hogy én leszek a listán a „Number One”.
Egy szakadt, lázadó alak,
Aki unja már a divatot, és mindent megtagadott.

Mennydörgés istene, szólt hozzám az égből,
Hogy emeljem magasba zászlaját.
Pokolnak ura, szólt hozzám a mélyből,
Hogy segít, ha hangom az égbe kiált.

Gyere, induljunk el! Szívünk egy ritmusra ver,
Hangunk egyszerre száll, ha ez a zene rád talál.
Gyere, induljunk el! Szívünk egy ritmusra ver,
Hangunk egyszerre száll, ha ez a zene rád talál.

„Jobb idők jönnek, mert feltámad
A Rock & Roll a hamvaiból.”
Ezt mondják hazug emberek,
Nekik most a szemükbe nevetek.
Mert nem támadhat fel az, ami meg sem halt,
Ami erőt adott, és felkavart.
Míg szívedben érzed a dallamot,
A Rock & Roll él, és győzni fog.

Gyere, induljunk el! Szívünk egy ritmusra ver,
Hangunk egyszerre száll, ha ez a zene rád talál.
Gyere, induljunk el! Szívünk egy ritmusra ver,
Hangunk egyszerre száll, ha ez a zene rád talál.

Mennydörgés istene, szólt hozzám az égből,
Hogy emeljem magasba zászlaját.
Pokolnak ura, szólt hozzám a mélyből,
Hogy segít, ha hangom az égbe kiált.

Gyere, induljunk el! Szívünk egy ritmusra ver,
Hangunk egyszerre száll, ha ez a zene rád talál.
Gyere, induljunk el! Szívünk egy ritmusra ver,
Hangunk egyszerre száll, ha ez a zene rád talál.

Gyere, induljunk el! Szívünk egy ritmusra ver,
Hangunk egyszerre száll, ha ez a zene rád talál.
Gyere, induljunk el! Szívünk egy ritmusra ver,
Hangunk egyszerre száll, ha ez a zene rád talál.

Álarc

Borús fellegek közt a fagyos valóság,
És könnyeim az eső mossa el.
Dühödt vádjaim az égre kiáltom,
De kérdéseimre senki sem felel.

Eltűnnék innen, hogyha tehetném,
Érzem, hív a végtelen.
Eldobom álarcom, és útnak indulok,
Várnak rám a messzi csillagok.

Elfojtott fájdalom, ami éget legbelül,
De egy régi érzés újra rám talál.
Nem tudod, mit érzek, és nem tudod, mi fáj,
Mert maszkom rejti szívem bánatát.

Eltűnnék innen, hogyha tehetném,
Érzem, hív a végtelen.
Eldobom álarcom, és útnak indulok,
Várnak rám a messzi csillagok.

Álarcunk mögé bújunk, mit az élet szabott ránk,
Mögötte ezer bűnös gondolat.
Szemembe nézel mélyen, és nem tudod, mit látsz,
De felismered benne önmagad.

Eltűnnék innen, hogyha tehetném,
Érzem, hív a végtelen.
Eldobom álarcom, és útnak indulok,
Várnak rám a messzi csillagok.
Várnak rám a messzi csillagok.
Várnak rám a messzi csillagok.

Átkozott világ

Tétován, rémálmok közt szendereg a város,
Míg ernyedt testét kikezdi a drog és a pénz.
Sikátorok zord mélyén a bűn táncot jár most,
Hol az erőszak a törvény, és a bőröd mit sem ér.

Átkozott világ – szétmarja elmédet.
Lesz-e holnapod – mondd, kit érdekel?
Elborít a sár – elássák szívedet.
Bukott angyalok – a pokolba visznek el.

Összeült a Parlament, hogy szavazzanak újra,
Jól fizetett képviselők, példás, jó honatyák.
Kik nem törődve itt e néppel döntenek nyomorba,
Elszívják a véred, a zsebed kiforgatják.

Átkozott világ – szétmarja elmédet.
Lesz-e holnapod – mondd, kit érdekel?
Elborít a sár – elássák szívedet.
Bukott angyalok – a pokolba visznek el.

Elfásultan létezel, már nem hallgatsz a szóra,
Életed úgy, mint a véred, lassan folyik el.
Érzed, hogy az erőd elfogy, s éjfélt üt az óra,
Elfelejtett neved most egy kőre vésik fel.

Átkozott világ – szétmarja elmédet.
Lesz-e holnapod – mondd, kit érdekel?
Elborít a sár – elássák szívedet.
Bukott angyalok – a pokolba visznek el.
Átkozott világ – A pokolba visznek el.
Átkozott világ – A pokolba visznek el.
Átkozott világ – A pokolba visznek el.
Átkozott világ – A pokolba visznek el.

Jó volna

Húztam magam vérben, sárban, álomnak hitt valóságban,
Erőm elhagy, karom gyenge, de még vonszolom magam.
Nem tudom a Sors Könyvében hány lap van, mit nekem szántak,
De szeretném, ha hinni tudnám, hogy a szép még vissza van.

Jó volna, hogyha tudnám, hogyha tudnám, majd jobb is lesz talán!
Jó volna, hogyha tudnám, ez az élet most hányadik állomás!

Nem vágyom nagy csodákra, csak annyi kell, mint bárki másnak,
De könnyes szemmel löktem el, aki szeretni akart.
Ábránd szőtte lázas álom, elindulok, megtalálom,
S ha útra kelnék, egy furcsa érzés mindig visszatart.

Jó volna, hogyha tudnám, hogyha tudnám, majd jobb is lesz talán!
Jó volna, hogyha tudnám, ez az élet most hányadik állomás!
Jó volna, hogyha tudnám, hogyha tudnám, majd jobb is lesz talán!
Jó volna, hogyha tudnám, ez az élet most hányadik állomás!
Jó volna, hogyha tudnám, hogyha tudnám, majd jobb is lesz talán!
Jó volna, hogyha tudnám, ez az élet a végső állomás!

Még ma is várlak

A hajnal bús ölében,
Szobám sötétjében
Felednék, de emléked,
Még a falak között kísért.

Kezemben régi képek,
Fejemben szép emlékek
Peregnek, és legbelül
A szívem lángban ég.

Szemeid ég tükrében
Láttam mit sosem kértem,
Mikor átöleltél, elbűvöltél,
És lángra gyúlt az éj.

Álmomban, ha látlak,
Még mindig téged várlak,
De már messze jársz, rég itt hagytál,
Egy emlék maradtál.

Csak várom, hogy átölelj, de már nem vagy itt velem.
Ezer szó is túl kevés, kell, hogy fogd a két kezem.
Csak várom, hogy átölelj, de már nem vagy itt velem.
Jóvá tennék mindent, de már tudom, nem lehet.

Mondd, miért múlik el minden;
Amiért éltem, s miben hittem?
Hisz te voltál, ki elhozta
A szívembe a fényt.

Szívem börtönbe zártad
Kínoz a bánat utánad,
Nem maradt más, csak a valóság
És egy széthullott világ

Csak várom, hogy átölelj, de már nem vagy itt velem.
Ezer szó is túl kevés, kell, hogy fogd a két kezem.
Csak várom, hogy átölelj, de már nem vagy itt velem.

Jóvá tennék mindent, de már tudom, nem lehet.

Csak várom, hogy átölelj, de már nem vagy itt velem.
Ezer szó is túl kevés, kell, hogy fogd a két kezem.
Csak várom, hogy átölelj, de már nem vagy itt velem.
Jóvá tennék mindent, de már tudom, nem lehet.

Ne add fel

Amíg lüktet az ér, amíg folyik a vér,
És amíg a tűz a szívedben ég,
Legyen minden perc szép, amíg messze a vég,
Álmaid ne add fel semmiért!

Múlnak a percek, így órák telnek el,
Kérdeznél, de már senki nem felel,
Tükörből ki visszanéz rád, keresed benne önmagad.
A tegnap elmúlt, élj a mának, üvölts bele a nagyvilágba,
Ne törődj már semmi mással, szakítsd szét hát a láncokat!

Nem tudod, mit hoz a holnap,
Nem tudod, hogy ma mi vár rád.
Egy jó buli, vagy egy új nő, vagy éppenséggel csalódás?

Múlnak az órák, így évek telnek el,
Kit szerettél, már nem érdekel,
De minden egyes új hajnal, egy újabb esélyt tartogat.
Feledni kell, és tovább menni, két harc között égve szeretni,
S amikor majd visszanézünk, legyen szép minden pillanat!

Nem tudod, mit hoz a holnap,
Nem tudod, hogy ma mi vár rád.
Egy jó buli, vagy egy új nő, vagy éppenséggel csalódás?

Amíg lüktet az ér, amíg folyik a vér,
És amíg a tűz a szívedben ég,
Legyen minden perc szép, amíg messze a vég,
Álmaid ne add fel semmiért!
Amíg lüktet az ér, amíg folyik a vér,
És amíg a tűz a szívedben ég,
Legyen minden perc szép, amíg messze a vég,
Álmaid ne add fel semmiért!

Amíg lüktet az ér, amíg folyik a vér,
És amíg a tűz a szívedben ég,
Legyen minden perc szép, amíg messze a vég,
Álmaid ne add fel semmiért!

Amíg lüktet az ér, amíg folyik a vér,
És amíg a tűz a szívedben ég,
Legyen minden perc szép, amíg messze a vég,
Álmaid ne add fel semmiért!

Amíg lüktet az ér, amíg folyik a vér,
Legyen minden perc szép,
Álmaidat ne add fel semmiért!
Amíg lüktet az ér, amíg folyik a vér,
Amíg messze a vég,
Álmaidat ne add fel semmiért!

Ítélet gyűrűje – 2014 / Author’s edition

Band :
Title : End of Paradise - Ítélet gyűrűje
Format : CD
  1. Ébredj fel3:33
  2. Áldatlan játszma4:04
  3. Lángoló hó3:40
  4. Az ítélet gyűrűje3:33
Vásárold meg online:

Dalszövegek

Ébredj fel

Úgy, mint te én is a mélyben élek,
Nincs is más, aki megérthet téged.
Csak szenveded, amit kiróttak rád,
Eltévedsz, de ez nem a te hibád.

Ébredj fel!
Hisz önmagad ásod saját sírod!
Mondd, mondd mitől félsz?

Lelked lángok marják szét,
de egy az út és egy a cél:
Megváltás!
Nincs kegyelem hiába kéred!
Az élet már semmit sem ér,
vesztes harc a holnapért.
Végső tánc!
Megindult a visszaszámlálás.

Nézd meg, hogy mivé lettél,
szégyelled, hogy erre születtél?
Menekülhetsz és elfuthatsz,
De a sorsod elől nem bújhatsz.

Ébredj fel!
Hisz önmagad ásod saját sírod!
Mondd, mondd mitől félsz?
Lelked lángok marják szét,
de egy az út és egy a cél:
Megváltás!
Az élet mit sem ér!

Lelked lángok marják szét,
de egy az út és egy a cél:
Megváltás!
Nincs kegyelem hiába kéred!
Az élet már semmit sem ér,
vesztes harc a holnapért.
Végső tánc!
Megindult a visszaszámlálás.

Áldatlan játszma

Nap mint nap élünk a penge élén,
Nem tudhatjuk, mit is hozhat a vég.
Minden nap csak a nagy csodára várunk,
De végül aláhull a test és ránk borul az éj.

Azt mondják, hogy boldogok, akik sírnak,
Ne add hát fel, a kezeid nyújtsd felém.
Mert nincs már mérték, érték, részvét
csak álmodjuk, hogy talán van még egy esély.

Csak próbálod helyrehozni a múltad,
Kapaszkodnál, de mégis lenn maradsz.
Lesz egy nap, mikor rádöbbensz majd,
Hogy sehova sem jutottál,
és neked már ez maradt.

Földre hulltak szárnyaim,
Letépték és börtönbe zártak.
Repülni így nem tudok,
Hogy felhők felett magasban szálljak.
Világ bűne vállam nyomja,
Földre sújtott, de talpra álltam,
Vért izzadtam, továbbléptem,
Feledném a múltat s azt mi fájt.

Nap mint nap élünk a penge élén,
Nem tudhatjuk, mit is hozhat a vég.
Minden nap csak a nagy csodára várunk,
De végül aláhull a test és ránk borul az éj.

Földre hulltak szárnyaim,
Letépték és börtönbe zártak.
Repülni így nem tudok,
Hogy felhők felett magasban szálljak.
Világ bűne vállam nyomja,
Földre sújtott, de talpra álltam,
Vért izzadtam, továbbléptem,
Feledném a múltat s azt mi fájt.

Lángoló hó

Kevés a szándék és hazug a látszat
Kemény a játék, de szabad a szó?
Kiutat látsz még, kunyhód a várad,
Csodára vársz rég, miért hazug a szó?

Ez a bolygó nem is rossz hely,
Az élet szinte emberhez méltó.
Bőszen áradó közöny tenger,
És néha napján egy-egy jó szó.

Szabadon! Ezt mondták neked!
Fapadon! Mindig lesz helyed!
Szabadon! Ezt mondták neked!

Nem akart semmi mást, csak egy kis életet!
Nem értem, hogy miért lángol a hó!
Egyenes úton járt, nem akart pénzhegyet.
Élete ennyi csak… Eldobható!

Sóher az élet, eladtad szárnyad,
Hátra kell lépned, miért éget a hó?
Lábad a féken, összedől várad,
Élni kell térden, mit ér a szó?

Szabadon! Ezt mondták neked!
Fapadon! Mindig lesz helyed!
Szabadon! Ezt mondták neked!
Fapadon! Mindig lesz helyed!
Mindig lesz helyed!

Nem akart semmi mást, csak egy kis életet!
Nem értem, hogy miért lángol a hó!
Egyenes úton járt, nem akart pénzhegyet.
Élete ennyi csak… Eldobható!

Az ítélet gyűrűje

Távoli harangok zúgnak a szélben,
Már nem ígér semmit a holnap, tudom.
Az utolsó hold ez, mit látok az éjben,
Hajnalban leáldoz zord csillagom.

Csak nézem a plafont és fekszem az ágyon,
Most nem hoz álmot a végtelen éj.
Cellám fala az utolsó társam,
A remény most elszáll és vár a kötél.

Szólít egy égi hang, azt súgja:
Csak álmodsz!
Tudom, hogy bűnös vagyok,
De az életünk csak álom.
Könnyeim folynak és most üvöltenék,
De félelem nélkül mondd, hogyan halhatnék?

Eljött a hajnal, nyílik az ajtó,
Értem jönnek, már nyugodt vagyok.
Eltölti lelkem az életnek lángja,
Nyakam hurokban, de nem búsulok.

Hallom az imát, mit a pap mond most értem,
Számára én csak egy bűnös vagyok.
A néma tömegből egy kiáltást hallok:
Veled az Isten! És elindulok.

Megértem most már a létezés titkát.
Áldás az életünk és minden benne jó.
Az igazság fénye most odaát virrad,
S az életünk itt lent csak egy illúzió.

Az akasztófa árnyékában
Bánd meg minden bűnödet,
Tekints rá a szent keresztre
És feloldoz majd Istened.
Végy búcsút az életedtől,
Földi léted elveszett.
Démonok vagy szentek várnak,
Utad végét hol leled?

Hétköznapi túlélő – 2015 / Nail Records

Band :
Title : End of Paradise - Hétköznapi túlélő
Release Date : 2015-05-11
Label :
Format : CD
  1. A szabadság ébredése4:13
  2. Arra tartok én5:29
  3. Hétköznapi túlélő4:37
  4. A rendszer hálójában4:50
  5. Az én háborúm4:23
  6. Mementó4:23
  7. Időben létezni4:37
  8. Csak veled5:26
  9. A pokolból5:32
Vásárold meg online:

Dalszövegek

A szabadság ébredése

Álmatlan vergődés csak minden éjszakád,
ketrecbe zárva oly szűk a világ.
Túl sok a buktató és túl sok a korlát,
nem tudod mi vár rád és hogyan tovább.

Szívedben perzsel még a láng.
Tépd szét a láncokat és indulj tovább!

Úgy érzed, neked mindig szembe fúj a szél,
feletted folyton csak borús az ég.
Te vagy, ki régóta már könnyek nélkül él,
és minden hajnaltól jobb sorsot remél.

Szívedben perzsel még a láng.
Tépd szét a láncokat és indulj tovább!

Hát bontsd ki a szárnyad, a végtelen hív,
a falakon túl a szabadság vár.
Tárd ki a szárnyad a hegyek felett,
szállj, mint egy szabad madár.

Megjártál ezer poklot, százezer veszélyt,
a sorsodat te irányítod, az életed tiéd.
Lásd meg végre önmagadban, ha felvirrad a fény,
ha itt egy új kezdet, egy újabb esély.

Szívedben perzsel még a láng.
Tárd ki a szárnyad, a végtelen vár!

Hát bontsd ki a szárnyad, a végtelen hív,
a falakon túl a szabadság vár.
Tárd ki a szárnyad a hegyek felett,
szállj, mint egy szabad madár.
Bontsd ki a szárnyad, a végtelen hív,
a falakon túl a szabadság vár.
Tárd ki a szárnyad a hegyek felett,
szállj, mint egy szabad madár.
Szállj, mint egy szabad madár!

Arra tartok én

Arra tartok én, ahol a béke nem egy sebzett madár,
arra tartok én, ahol a vándor végre hazatalál.

Arra tartok én, ahol koldusra már nem lelek,
arra tartok én, ahol sírban végzik a fegyverek.

Ugye tudod a másik út az éj szívébe tart,
és nem lesz már visszaút, ha elnyeli az emberi fajt.

Mehetnénk egy irányba, ha gondolod,
ha te is ugyanazt az álmot álmodod.
Ki tarthatna vissza, ha együtt megyünk?
Döntsd el, velünk leszel vagy ellenünk?

Mondhatod te is rá: mindez légbe kiáltott szó,
és földi lét nem más, mint egy rémes pokoli show.

Hiába minden, az ember gyarló és a bűnben él,
de tudom jól, hogy egyszer az éjt felváltja majd a fény.

Oly sokan az út szélén állnak, maguk se tudják, hogy mire várnak.
Talán egy jelre vagy csak egy dalra?
Földi lét nem más, mint emberség próba.

Mehetnénk egy irányba, ha gondolod,
ha te is ugyanazt az álmot álmodod.
Ki tarthatna vissza, ha együtt megyünk?
Döntsd el, velünk leszel vagy ellenünk?

Mehetnénk egy irányba, ki tarthatna vissza,
ha te is ugyanazt az álmot álmodod.
Ha te is ugyanazt az álmot álmodod!

Hétköznapi túlélő

Minden nap újrakezded a táncot az ördöggel,
egy vagy csak a millióból, rád senki sem figyel.

Porszem vagy a gépezetben, elakadt fogaskerék,
kiszednek és eldobnak, mert miattad nem megy a gép.

Túl sok a haver, de nincs egy barát, ki meghallgat, mi bánt,
ha kínodban már üvöltesz, hát befogják a szád.

Nézz az égre, a lelkedért, majd mondj még egy imát,
és hunyd le szemed, hogy ne lásd azt, hogy rohad a világ.

Sorszám vagy csak, nincsen neved, jó vagy, míg nem mondasz nemet.
Húzd az igát és fogd be a szád, lesz ki a helyedre áll.

Ébren álmodsz minden éjjel,
szemben állsz a sötétséggel,
életed sok nehéz percét messze hajítanád.
Erőssé tesz, mi nem pusztít el,
állj talpra, és sohase add fel!
Halld meg mindig önmagadban a túlélő szavát!

Sorszám vagy csak, nincsen neved, jó vagy, míg nem mondasz nemet.
Húzd az igát és fogd be a szád, lesz ki a helyedre áll.

Ébren álmodsz minden éjjel,
szemben állsz a sötétséggel,
életed sok nehéz percét messze hajítanád.
Erőssé tesz, mi nem pusztít el,
állj talpra, és sohase add fel!
Halld meg mindig önmagadban a túlélő szavát!

Szemben állsz a sötétséggel, erőssé tesz, mi nem pusztít el!

A rendszer hálójában

Csörög a vekker minden nap reggel,
foroghat újra a mókuskerék.
Hány nap és hány év, tart ez a játék?
Meddig kell tűrnöd, míg véget nem ér?

Nézed a tévét, rád tör a kétség,
sejted, hogy honnan, miért fúj a szél.
Itt hős lesz a gengszter, nem is kell fegyver,
manapság úgyis a pénz beszél.

A révész int feléd, a végzet rád nevet,
neked a túlpartra szól a helyjegyed.
Ezt jól tudod te is, nem is kérdezed.
Egy irányba mehetsz innen! Ennyi volt! Ég veled!

Átver a rendszer, mondod, hogy nem kell,
gondterhelt arcodon mélyül a ránc.
Hazug vezérek, szépet ígérnek,
szavazz csak rájuk és indul a tánc!

Új törvényt hoznak, földbe taposnak,
rabszolga vagy és a jogod kevés.
Már ki sem látszol az adósságból,
Életed széthullik, torkodon kés.

A révész int feléd, a végzet rád nevet,
neked a túlpartra szól a helyjegyed.
Ezt jól tudod te is, nem is kérdezed.
Egy irányba mehetsz innen! Ennyi volt!

Hálóban vergődsz, csak szenvedés vár,
szöknél a múltba, de a rendszer bezár.
Pusztító kétségben, irdatlan mélységben,
érzed a végzet szagát.
Érzed a végzet szagát!

A révész int feléd, a végzet rád nevet,
neked a túlpartra szól a helyjegyed.
Ezt jól tudod te is, nem is kérdezed.
Egy irányba mehetsz innen! Ennyi volt! Ég veled!

Kamera néz rád, nincs magánszférád,
bármit is tennél, a “Nagy Testvér” lát!
Tervezett léted kontrollban éled,
testesítsd némán a statisztikát!

Bőrödben chip-el felkelsz és fekszel,
fájdalmad ordít, de senki sem hall.
Rohadt a rendszer, de nekünk ez kell,
mert mindig a fejétől bűzlik a hal.

A révész int feléd, a végzet rád nevet,
neked a túlpartra szól a helyjegyed.
Ezt jól tudod te is, nem is kérdezed.
Egy irányba mehetsz innen! Ennyi volt!

Hálóban vergődsz, csak szenvedés vár,
szöknél a múltba, de a rendszer bezár.
Pusztító kétségben, irdatlan mélységben,
érzed a végzet szagát.

Hálóban vergődsz, csak szenvedés vár,
szöknél a múltba, de a rendszer bezár.
Pusztító kétségben, irdatlan mélységben,
érzed a végzet szagát.
Érzed a végzet szagát!
Érzed a végzet szagát!

Az én háborúm

Kell találni egy jobb utat ebből a tragédiából,
ahogy a csata folytatódik, véres testem a földre hullik.
Hallom a halálsikolyokat, a bátor katonák mind meghalnak.
Egy alak a füstben egyedül áll, és torkaszakadtából kiabál.

Ez az én háborúm!
Ez az én háborúm!

Igen, mindent láttam, a füstöt és a lángokat,
a borzalmakat a háborúban, én megjártam a poklokat.
Túl minden határon, hiába minden áldozat,
kell találni egy jobb utat, kell találni egy jobb utat!

A lángok mindent felperzselnek, meghal a világ a hamu alatt,
indul a vagon a vágóhídra, a kaszás ujja majd ránk mutat.
Kifacsart testek szerteszét, mire a küzdelem véget ér,
fegyverünk rég rozsda marja, de a lelkünkben az emlék él.

Igen, mindent láttam, a füstöt és a lángokat,
a borzalmakat a háborúban, én megjártam a poklokat.
Túl minden határon, hiába minden áldozat,
kell találni egy jobb utat, kell találni egy jobb utat!

Igen, mindent láttam, a füstöt és a lángokat,
a borzalmakat a háborúban, én megjártam a poklokat.
Túl minden határon, hiába minden áldozat,
kell találni egy jobb utat, kell találni egy jobb utat!

Az én háborúm!
Az én háborúm!

Mementó

Nézd! A szívem lángokban áll, bár végtelen az éj,
az óra körbe jár, lelkünk a idő őrli szét.
Ott nem lesz már barát és nem lesz ellenség,
majd vár egy más világ és az álom véget ér.

Gyűjts össze néhány csillagot, csak neked ragyogjanak ott fenn,
fényükkel mutassák utad, kísérjenek át több életen.

Emlékek útvesztője – fájdalom, amíg kerestem önmagam.
Csak a magányra találtam, míg bolyongtam a sok-sok év alatt.
Rémálmok börtönében – rettegés, létem a semmiről mesél.
Legbelül mégis szól egy hang: ne add fel, bízz, és remélj!

Néha nem tiszta a cél, vagy hibás az útirány,
olykor túl felhős az ég, vagy lehúz az ingovány.
Egyedül érzed magad, és sodor a bús magány,
kihez is fordulhatnál, ha rád tör a vad talány?

Nem maradt más nekem csak a képzelet és néhány gondolat,
kutatnám, de nem lelem a hamvak között az álmokat.

Emlékek útvesztője – fájdalom, amíg kerestem önmagam.
Csak a magányra találtam, míg bolyongtam a sok-sok év alatt.
Rémálmok börtönében – rettegés, létem a semmiről mesél.
Legbelül mégis szól egy hang: ne add fel, bízz, és remélj!

Mondd: lesz e fény az út végén, ami majd áttör az éjszakán?
Vagy egy álmot kergetünk és csak várjuk a csodát?

Emlékek útvesztője – fájdalom, amíg kerestem önmagam.
Csak a magányra találtam, míg bolyongtam a sok-sok év alatt.
Rémálmok börtönében – rettegés, létem a semmiről mesél.
Legbelül mégis szól egy hang: ne add fel, bízz, és remélj!
Emlékek útvesztője – fájdalom, amíg kerestem önmagam.
Csak a magányra találtam, míg bolyongtam a sok-sok év alatt.
Rémálmok börtönében – rettegés, létem a semmiről mesél.
Legbelül mégis szól egy hang: ne add fel, bízz, és remélj!

Amíg kerestem önmagam.
A sok-sok év alatt.
A semmiről mesél!

Időben létezni

Bolyongok céltalanul, a szívem nyugtalan,
nem tudom, mi jöhet, mit tettem, hogy haraggal sújtanak?
Mikor tudom végre adni önmagam,
mert a falak már összeroppantanak.

Kell, hogy más szemmel lássam a világot,
kell, hogy az árnyból kilépjek a fényre.
Valami bennünk ég, hajt minket a vágy,
sorsunk a rögös útján halad tovább.

Ahogy csúszok lefelé a kétségbeesés útján,
nincsen, nincsen célom már.
Minden szenvedés egy meghatározás,
a kísérletekben mind csak prédák.

Kell, hogy más szemmel lássam a világot,
kell, hogy az árnyból kilépjek a fényre.
Valami bennünk ég, hajt minket a vágy,
sorsunk a rögös útján halad tovább.

Enyém a győzelem! (kérdezem)
Amikor a lelkem gyenge, és nincsen segítségem.
Enyém a győzelem! (kérdezem)
Amikor a lelkem gyenge, és nincsen segítségem.

Kell, hogy más szemmel lássam a világot,
kell, hogy az árnyból kilépjek a fényre.
Valami bennünk ég, hajt minket a vágy,
sorsunk a rögös útján halad tovább.

Enyém a győzelem! (kérdezem)
Amikor a lelkem gyenge, és nincsen segítségem.

Enyém a győzelem! (kérdezem)
Amikor a lelkem gyenge, és nincsen segítségem.

Enyém a győzelem! (kérdezem)
Amikor a lelkem gyenge, és nincsen segítségem.

Enyém a győzelem! (kérdezem)
Amikor a lelkem gyenge, és nincsen segítségem.

Csak veled

Nem akarok mosoly nélkül élni, nem akarok csókod nélkül élni,
csak veled akarok lenni, veled, úgy mint most.
Ébren maradnék, csak hogy halljam lélegzésed,
álmodban mosolyogsz, nézlek, míg messze repítenek az álomképek.

Az évek peregnek tovább, együtt vagyunk, te és én,
minden pillanatban, örökkön örökké.
Melletted fekszem, szíved dobbanását érzem,
arra gondolok, talán rólam álmodsz éppen.

Most is csak rólad álmodom, nem pótolhat a legédesebb álom,
itt vagy velem, de hiányzol nagyon, szebbé teszed minden napom.

Az évek peregnek tovább, együtt vagyunk, te és én,
Minden pillanatban, örökkön örökké.
Odabújok hozzád, hogy halljam lélegzésed,
Csendben mosolyogsz, nézlek, míg messze repítenek az álomképek.

Most is csak rólad álmodom, nem pótolhat a legédesebb álom,
itt vagy velem, de hiányzol nagyon, szebbé teszed minden napom.

Most is csak rólad álmodom, ha ébren vagyok, vagy száz csillag ragyog,
velem ébredsz minden hajnalon, ha átölelsz én oly boldog vagyok.

Mert most is csak rólad álmodom, velem ébredsz minden hajnalon,
ne rohanj el, maradj velem még, ez az érzés legyen csak a miénk.

Most is csak rólad álmodom, nem pótolhat a legédesebb álom,
itt vagy velem, de hiányzol nagyon, szebbé teszed minden napom.

A pokolból

Kihalt a város, az út is úttalan,
hallgat a templom, kapuja zárva van.
Füst száll az éjben, már nincs tűz, csak parázs,
hármat üt az óra, ébred egy zord varázs.

Szajháknak kéje és bűnösök vére
hallatszott hozzám és zuhant a mélybe.
Egyenesen a pokolból jöttem,
szörnyű emlékek vannak mögöttem.

London ködös utcáit régóta járom,
árnyak közt rejtőzve, prédára vadászom.
Őrület és rettegés élteti a szívemet,
ha nyakadon érzed fagyos leheletem.

Élvezem félelmed mámorító kéjjel,
vérszomjas hálóját veti ránk az éjjel.
Elborít mindent a gyilkos szenvedély,
tomboló őrület, elfutni nincs esély.

Libben a köpeny, látom, hogy félsz,
érzem a kínod, érzem a szenvedést.
Villan a penge, hasít a kés,
nekem minden éj új gyönyört ígér.

Nevem Jack! – Az ördög vagyok álruhában.
Jack! – A tömény gonosz önmagában.
Jack! – Az árnyak közt rejtőző halál.
Jack! – Véged, hogyha pengém eltalál!

Várakozom most és élvezem a percet,
a vak rémülettől görcsben áll a tested.
A sötétség mélyén megvillan a késem,
életed filmje átpereg elméden.

Sikoltás hasít a ködös éjszakába,
nem ment meg senki, már minden hiába.
Érzem a vér szagát, mely a kéjbe emel,
megcsonkított tested vértócsában hever.

Libben a köpeny, látom, hogy félsz,
érzem a kínod, érzem a szenvedést.
Villan a penge, hasít a kés,
nekem minden éj új gyönyört ígér.

Nevem Jack! – Az ördög vagyok álruhában.
Jack! – A tömény gonosz önmagában.
Jack! – Az árnyak közt rejtőző halál.
Jack! – Véged, hogyha pengém eltalál!

Jack! – Az ördög vagyok álruhában.
Jack! – A tömény gonosz önmagában.
Jack! – Az árnyak közt rejtőző halál.
Jack! – Véged, hogyha pengém eltalál!

Kihalt a város, az út is úttalan,
hallgat a templom, kapuja zárva van.
Füst száll az éjben, már nincs tűz, csak parázs,
hármat üt az óra, ébred egy zord varázs.

A kiválasztott – 2017 / Nail Records

Band :
Title : End of Paradise - A kiválasztott
Label :
Format : CD
  1. Intro - A kiválasztott6:09
  2. Árral szemben4:43
  3. Ahogy megíratott4:41
  4. A gladiátor4:48
  5. Megesik5:28
  6. Lángoló üzenet4:53
  7. Elmúló5:48
  8. Mennyit is érsz5:04
  9. Minden nap háború5:32
Vásárold meg online:

Dalszövegek

Intro - A kiválasztott

Éteri érintésre ébred fel a szív,
Várok egy jelre, mely a fény útjára hív.
Életem értelmét keresem egyre.
Miért, mi célból jöttem e Földre?
Várom a választ, de még nem értem,
Mi okból lettem kiválasztott én.

Áthat egy érzés, mely lelkem mélyén él,
Válaszra vár bennem számtalan rejtély.
Közel a hajnal, amire várok,
Életre kelnek rég kihunyt álmok.
A kegyelem útján szívemben járok,
Vállamra vettem a világ keresztjét.

Én vagyok a kezdet, és a vég.
Szívem lángja mindörökre tiéd!

Én vagyok az út, az élet, az igazság.
Az én igám mézédes, és terhem a szabadság.
Bennem ég a fény, mely sohasem alszik el,
Jöjj velem, és nem tévedhetsz el!

Nyújtsd hát a két kezed, tárd fel szíved!
Békében élhetsz, és boldog lehetsz!

A világ az éned tükre, minden, mit látsz, Te vagy!
Szenvedésed véget ér, ha felismered magad!
A Mennyeknek Országát önmagadban keresd!
Benned él az Isten, s várja, hogy felfedezd!

Én vagyok a kezdet, és a vég.
Szívem lángja mindörökre tiéd!

Én vagyok az út, az élet, az igazság.
Az én igám mézédes, és terhem a szabadság.
Bennem ég a fény, mely sohasem alszik el,
Jöjj velem, és nem tévedhetsz el!

Én vagyok az út, az élet, az igazság.
Az én igám mézédes, és terhem a szabadság.
Bennem ég a fény, mely sohasem alszik el,
Jöjj velem, és mindig velem leszel!

Jöjj velem, és mindig velem leszel!

Árral szemben

Túléltem egy újabb napot,
Ma sem húztam nyerő lapot.
Másnál vannak még az ászok,
Egyre gyűlnek a kiskirályok.

Rám rontanak,
Mint egy éhes ordasfalka.
Angyalbőrben
Nem látszik az ördög szarva.

Mért ne mernék árral szemben úszni?
Tizennyolcra újabb lapot húzni.
Élek úgy, ahogy a szívem súgja,
Jelenünk a jövőnknek a kulcsa.

Nincs még nagy baj, ne hívj papot,
A Sors egy újabb pofont adott.
Padlót fogtam, de talpra állok
Egy új menetben tovább játszok!

Nézd, apró a fűszál,
Gyenge széltől meghajol.
Állhatnék a parton,
Kiszállva a pakliból.

Mért ne mernék árral szemben úszni?
Tizennyolcra újabb lapot húzni.
Élek úgy, ahogy a szívem súgja,
Jelenünk a jövőnknek a kulcsa.

Mért ne mernék árral szemben úszni?
Tizennyolcra újabb lapot húzni.
Élek úgy, ahogy a szívem súgja,
Jelenünk a jövőnknek a kulcsa.

Mért ne mernék árral szemben úszni?
Tizennyolcra újabb lapot húzni.
Élek úgy, ahogy a szívem súgja,
Jelenünk a jövőnknek a kulcsa.
Jelenünk a jövőnknek a kulcsa.

Ahogy megíratott

Egyik kézzel kér,
A másikkal meg lop az élet,
Múltamon még rágódom,
De a jövőmtől már félek.
Mert unom, hogy sorsomat
Mindig más diktálja.
Szertefoszló álmaimnak
Vagyok a rabszolgája.

Nem kell a részvét,
Nem kell a szánalom.
Ha ez lett hát megírva,
A sorsomat vállalom.

Van, aki azért él,
Hogy a világot megváltsa,
És van, aki attól fél,
Hogy a bűn a mélybe rántja.
Mert az életben nincs véletlen
És előre meg van írva,
Hogy miért jöttél e világra
És mikor szállsz majd a sírba.

A szívemben nincs félelem,
Lelkemben nincs fájdalom.
Ha ez lett hát megírva,
A sorsomat vállalom.

Adj nekem erőt,
Hogy a lelkem a lángok közé vessem.
Adj nekem időt,
Hogy megtisztuljak, ha vétkeztem.
Adj nekem utat,
Hogy szabadon szálljak a felhők között.
Adj nekem hitet,
Hogy lerázzam láncom, mi ideköt.
A szívemben nincs félelem,
Lelkemben nincs fájdalom.
Ha ez lett hát megírva,
A sorsomat vállalom.

Adj nekem erőt,
Hogy a lelkem a lángok közé vessem.
Adj nekem időt,
Hogy megtisztuljak, ha vétkeztem.
Adj nekem utat,
Hogy szabadon szálljak a felhők között.
Adj nekem hitet,
Hogy lerázzam láncom, mi ideköt.

Adj nekem erőt,
Hogy a lelkem a lángok közé vessem.
Adj nekem időt,
Hogy megtisztuljak, ha vétkeztem.
Adj nekem utat,
Hogy szabadon szálljak a felhők között.
Adj nekem hitet,
Hogy lerázzam láncom, mi ideköt.

A gladiátor

Perzsel az aréna, üvölt a nép,
Várja az áldozat jövetelét.
Kezedben kard, testeden vért,
Sárga homokon vöröslik a vér.

Elárult téged, kit fivérnek hittél,
Dicső hadvezérből rabszolga lettél.
Egykor neved zengte Róma teljes népe,
Ma csak halált oszthatsz bőrödért cserébe.

Hív egy fényes látomás,
De nem enged téged a bosszúvágy.
Vár az örök béke rád,
De pusztuljon előbb a zsarnokság.

Valahol a halál színpadának mélyén,
Rémképektől tépve rád szakad egy érzés.
Az arénákban mindig te voltál a győztes,
Egy szabad Róma álma, mit kíván még tőled.

Tapsorkán hevében téged biztat a nép
Halál vár reád ma vagy újabb dicsőség.
És a legvégén csak egy marad majd állva,
Ellenfeled belép az árnyékvilágba.

Hív egy fényes látomás,
De nem enged téged a bosszúvágy.
Vár az örök béke rád,
De pusztuljon előbb a zsarnokság.

Ave, Cézár! Vért kíván a csőcselék.
Ez kell a népnek, cirkusz és kenyér.
Markold a kardod, most ölnöd kell, hogy élj,
Hadvezér állj fel, és légy az örök remény!

Ave, Cézár! Vért kíván a csőcselék.
Ez kell a népnek, cirkusz és kenyér.
Markold a kardod, most ölnöd kell, hogy élj,
Hadvezér állj fel, és légy az örök remény!

Ave, Cézár! Vért kíván a csőcselék.
Ez kell a népnek, cirkusz és kenyér.
Markold a kardod, most ölnöd kell, hogy élj,
Hadvezér állj fel, és légy az örök remény!

Megesik

Megesik, hogy a mosoly fáj
Mit erőltetek arcomon.
Megesik, hogy a lelkemet
Sárba tapossa egy bolond.
Megesik, hogyha véget ér,
Egyedül túl hideg az ágy.
Megesik, hogy a nagy magányban
Részegen telnek az éjszakák.

Harcolj mindig az álmodért,
Mert csak te tudod, hogy mennyit ér.
Hit nélkül elvész a remény!

Az életben megvívsz még sok csatát,
Hallgasd meg mindig a szív szavát,
És miért pont te lennél az áldozat?
Hisz’ önmagad írod a sorsodat.
Ebben a mocskos világban
Nincs olyan ember, ki hibátlan.
Csak bízni kell a reményben,
És küzdeni érte keményen.

Megesik, hogy a szív arany,
De mit ér a lélek, ha üres a zseb.
Megesik, hogy a gondodat
Egy barátod sem érti meg.
Megesik, hogy a súly nehéz,
De az élet terhét bírni kell.
Megesik, hogy úgy hiszed,
A célt magadtól nem éred el.

Harcolj mindig az álmodért,
Mert csak te tudod, hogy mennyit ér.
Hit nélkül elvész a remény!

Az életben megvívsz még sok csatát,
Hallgasd meg mindig a szív szavát,
És miért pont te lennél az áldozat?
Hisz’ önmagad írod a sorsodat.
Ebben a mocskos világban
Nincs olyan ember, ki hibátlan.
Csak bízni kell a reményben,
És küzdeni érte keményen.

Az életben megvívsz még sok csatát,
Hallgasd meg mindig a szív szavát,
És miért pont te lennél az áldozat?
Hisz’ önmagad írod a sorsodat.
Ebben a mocskos világban
Nincs olyan ember, ki hibátlan.
Csak töltsd meg a lelked reménnyel,
Éld meg a holnapot erénnyel!

Lángoló üzenet

Füstízű szombat délután,
Angyal szállt le a kocsma udvarán.
Annyit mondott: Rád vár egy másik út!
Fejemet ráztam, és minden lángra gyúlt.

Életem céltalan, mint földre hullt levél,
Az sem érdekelt, merre sodor a szél.
Napi söröm meglegyen, ennyi volt a cél,
Hideg futkos testemen, az angyal bennem él.
Most is bennem él!

Angyal,
Már ezerszer meghaltál!
Hitem nem volt más
Csak egy romba dőlt vár.
De egy nap úgyis visszatérsz,
Mint apró sóhaj a csendben.
És hogy ha újra kérsz,
Nem csalódsz majd bennem.

Túl sokat vagy túl keveset ittam,
Mikor az angyal újra leszállt elém.
Attól a naptól mindörökre tudtam,
Velem többé már nem játszhat a szél.

Életem céltalan, mint földre hullt levél,
Az sem érdekelt, merre sodor a szél.
Napi söröm meglegyen, ennyi volt a cél,
Hideg futkos testemen, az angyal bennem él.
Most is bennem él!

Angyal,
Már ezerszer meghaltál!
Hitem nem volt más
Csak egy romba dőlt vár.
De egy nap úgyis visszatérsz,
Mint apró sóhaj a csendben.
És hogy ha újra kérsz,
Nem csalódsz majd bennem.

Angyal,
Már ezerszer meghaltál!
Hitem nem volt más
Csak egy romba dőlt vár.
De egy nap úgyis visszatérsz,
Mint apró sóhaj a csendben.
És hogy ha újra kérsz,
Nem csalódsz majd bennem.
Nem csalódsz majd bennem.

Angyal!

Elmúló

Bánatomban könnyek folynak
Végig az arcomon,
Mert elmentél és itt hagytál
Egy fázós hajnalon.
Nem múlik el úgy nap,
Hogy ne gondolnék rád,
Felidézem mosolyod
És hajadnak illatát.

Testemen ezer seb
Már ezerszer felszakadt.
Ajkamon ezer szó,
Már ezerszer elmaradt.
Elmúlik a harag,
Elmúlik a fájdalom.
Elmúlik a bánat,
Elmúló arcomon.

Minden nap megkérdezlek,
De válaszod rég nincsen.
Múltamból egy emlék vagy,
A fénykép minden kincsem.
Nélküled már nem lehetek
Az ki régen voltam,
Mert veled együtt sírba zárult
Szívem egy darabja.

Testemen ezer seb
Már ezerszer felszakadt.
Ajkamon ezer szó,
Már ezerszer elmaradt.
Elmúlik a harag,
Elmúlik a fájdalom.
Elmúlik a bánat,
Elmúló arcomon.

Testemen ezer seb
Már ezerszer felszakadt.
Ajkamon ezer szó,
Már ezerszer elmaradt.
Elmúlik a harag,
Elmúlik a fájdalom.
Elmúlik a bánat,
Elmúló arcomon.

Már ezerszer felszakadt!
Már ezerszer elmaradt!
Elmúlik a fájdalom!
Elmúló arcomon!

Mennyit is érsz

A győztesből bármikor vesztes lehet,
Mert akadhat nála egy jobb.
Farkastörvények uralkodnak,
Az erősebb kutyáé a konc.

Itt az erős az, kinek mindent szabad,
A gyenge csak kárhozzon el.
Ember az embernek farkasa lett,
És mindenért fizetned kell.

Ha harcolni félsz és kegyelmet kérsz,
Az életed mondd, mit ér?
És mondd, mire mész, ha küzdeni félsz,
Hát mutasd meg, mennyit érsz!

Lehet padlóra küldött, lesújtott az élet,
Ami nem pusztít el, erőssé tesz téged.
Irgalmat ne várj, szánalmat ne kérj,
Mutasd meg, mennyit is érsz!
Küzdj önmagadért, az álmaidért,
A vágyaidért, ami csak benned él!

Fortuna szűkmarkú gyakran veled,
És a sors csak rossz lapot vet rád.
Ha padlón vagy, abba még nem halsz bele,
Állj talpra, bárhogy is fáj.

Ha harcolni félsz és kegyelmet kérsz,
Az életed mondd, mit ér?
És mondd, mire mész, ha küzdeni félsz,
Hát mutasd meg, mennyit érsz!

Lehet padlóra küldött, lesújtott az élet,
Ami nem pusztít el, erőssé tesz téged.
Irgalmat ne várj, szánalmat ne kérj,
Mutasd meg, mennyit is érsz!
Lehet padlóra küldött, lesújtott az élet,
Ami nem pusztít el, erőssé tesz téged.
Irgalmat ne várj, szánalmat ne kérj,
Mutasd meg, mennyit is érsz!
Küzdj önmagadért, az álmaidért,
A vágyaidért, ami csak benned él!

Minden nap háború

Minden nap csak harc az életért,
A folytatásban nem látjuk a célt.
Mikor az ember napról-napra él,
Nincsenek álmok és semmitől sem fél.

Egy újabb nap, majd egy újabb éj,
Egy újabb nap, új harc a holnapért.
Múlik az álom, tűnik a remény,
De a felhők mélyén felragyog a fény.

Ezer harc vár még rád,
A szíved lángra gyúlt.
Életed mégsem háború,
Legyen az ördögé a múlt!

De most már kelj fel,
Indulj, harcolj bárhol!
Nem kell, hogy reményt vesztve élj!
Lásd át a lényeget,
Értsd meg, mi gátol!
Szent harccal éred el a célt!
Érjed el a célt!

Rázd hát le a rozsdás láncokat,
Ne légy te mindig az áldozat.
Felejts hát el minden bánatot,
Szilárd hittel a célt is láthatod.

Ezer harc vár még rád,
A szíved lángra gyúlt.
Életed mégsem háború,
Legyen az ördögé a múlt!

Álmodj még – single 2018 / Nail Records

Band :
Title : End of Paradise - Álmodj még
Release Date : 2018-12-12
Label :
Format : Digital Download
  1. Álmodj még5:48
Vásárold meg online:

Dalszövegek

Álmodj még

Átkeltünk rengeteg háborgó tengeren
Mindegy, hogy mi volt a cél
A hajót a szél, a szívünket tűz vitte
Messze az otthon rég

Volt, hogy a sors tépett, üldöztek rémképek
Mégis csak élünk, lásd
Mert erős a lélek, meg soha nem törik
Bármilyen úton jár

A holdnak fénye útra hív
Nem kell a holnaptól félned, ha erős a szív

ref:
Álmodj még, száz hajnal vár
Lásd, amit más már oly rég nem lát
Láncod tépd el még
Minden új hajnal tiéd

Szült az önérdek szégyent és béklyókat
Vértől volt vörös az ég
Harcoltunk felhők közt, földön és víz alatt
Kopott az emberség

Mégis csak itt maradt velünk egy gondolat
Térjünk észre már
Ha elhullunk, akkor is jövőnk a tét
Áldozatért kiált

Ha fázol, a mindenség átkarol
Nem kell a múltadtól félned, ha föléd hajol

ref:
Álmodj még, száz hajnal vár
Lásd, amit más már oly rég nem lát
Láncod tépd el még
Minden új hajnal tiéd
Hidd el, hogy vár még ezer világ és mindet látnod kell
Még sok csoda vár, annyi szépséges táj, te ezért létezel

Ősök éneke – 2020 / Nail Records

Band :
Title : End of Paradise - Ősök éneke
Label :
Format : CD
  1. Csillagvándor6:08
  2. Ősök éneke4:27
  3. Életút5:25
  4. Szabadon4:43
  5. Álmodj még5:48
  6. Mennyit ér4:20
  7. Búcsúzom5:36
  8. Régvolt idők4:31
  9. Emléked véd5:00
Online

Dalszövegek

Csillagvándor

Hívnak a csillagok, ha az égbolt felragyog
Millió szempár néz és én is csak egy vagyok
Másra már rég nem vágyom, csak szállni az ég felé
Elhagyni az álmok légterét

Hat, öt, négy
A hajtómű robbanásra kész

ref:
Téged hív, hát halld szavát és menj, ha menned kell
Rég nem tarthat féken a messzi határ, ha a cél a végtelen
Hidd el, hogy vár még ezer világ és mindet látnod kell
Még sok csoda vár, annyi szépséges táj, te ezért létezel

Messze már az ismert égbolt, idegen minden csillagkép
Nem tudom, hová tartok, meg nem állok semmiképp

Látomás minden álom, csábít az üres tér
Végül a vándor hazaér

Három, kettő, egy
A végső üzenet a csillagokba megy

ref:
Téged hív, hát halld szavát és menj, ha menned kell
Rég nem tarthat féken a messzi határ, ha a cél a végtelen
Hidd el, hogy vár még ezer világ és mindet látnod kell
Még sok csoda vár, annyi szépséges táj, te ezért létezel

Ősök éneke

Hallom még a szélben zúgni a régmúlt dallamát
Táncra kél a sötét és a fény
Újraélek minden éjjel minden hős csatát
Kardok villantak s elhullott mind, ki ellenállt

Igaz még a szó, amit az Ősök hagytak ránk
A bölcs nem fél, tanít, amíg él
Amikor ajkán végül elhal majd a megfáradt mosoly
Úgy omlik porrá, hogy tudja: már nem lehet fogoly

A sírból hozzám szól
Reszket a szív – engem kér –
Miközben így dalol

ref:
Bárhol jársz, arcod tartsd felém
Figyelj rám, hogy meghalld az Ősök Énekét
Ha vétkeznél, bűnöd tárd elém
Óvó karom veled marad és vezet, amíg élsz

Azóta is minden éjjel szólni hallom őt
Távolba vész a sötét és a fény
Vállnak vetve élek újra minden hős csatát
Népem a kard, földre omlik majd mind, ki ellenáll

Múltunk hozzánk szól
Sóhajt a szív – minket kér –
Egy szárny fölénk hajol

ref:
Bárhol jársz, arcod tartsd felém
Figyelj rám, hogy meghalld az Ősök Énekét
Ha vétkeznél, bűnöd tárd elém
Óvó karom veled marad és vezet, amíg élsz
Bárhol jársz, arcod tartsd felém
Ha vétkeznél, bűnöd tárd elém

Életút

Meddig tart a film, mikor és hol van a vége
A végzet miért veti ránk magát úgy, mint az ellenségre
A zárszó mindig ugyanaz:
Lent a földön az eget imádják, mégsem láthatják

Néha gondold át
Mi az mit hátrahagysz, és mi várhat még rád

ref:
Harcolj ma még, és ha megfáradnál, nézz az ég felé
Pihenj és várd ki a végét
Ha túl sok a zaj, a mindenséget átszövő zűrzavar
Meg ne állj, míg a föld el nem takar

Álmodozni kár, a holnap végül úgyis mást hoz
Pár földi év túl kevés még a lázadáshoz
Mondd, mit remélsz:
Mi fogad majd, ha feltárul az ég, ha egyszer révbe érsz

Néha gondolj rá
Mennyit ér perc és mennyi vár még rád

ref:
Harcolj ma még, és ha megfáradnál, nézz az ég felé
Pihenj és várd ki a végét
Ha túl sok a zaj, a mindenséget átszövő zűrzavar
Meg ne állj, míg a föld el nem takar

Szabadon

Messzire futottam a városok zajától, átkeltem ős, öreg, jéghideg falakon
S most végre először felnézek az égre, és sóhajtok egyet mélyen, szabadon

Tudod, az elszántság, ha mersz, néha fél siker
Mondd, mi értelme némán állni, amikor lépni kell?
Vajon mennyit érsz, hogy ha élni félsz?
Megérdemelt jussod helyett folyton csak remélsz

Mondd, mit érnek az álmok, ha mind álom marad?
Hová tart a szerelvény, ha rossz sínen halad?
Lépteid mit érnek, ha nyomod sem marad?
És mire észbe kapnál, már az életed elszaladt

ref:
Van, aki legyint: így a jó. Van, aki örök lázadó
Van, aki éppen csak, hogy él, legbelül már nem remél
Létezik olyan, ki meg nem áll, Más még mindig egy jelre vár
Van, akit láncok kötnek még, van, aki már szabad, mint a szél
Hidd el, hogy vár még ezer világ és mindet látnod kell
Még sok csoda vár, annyi szépséges táj, te ezért létezel

Álmodj még

Átkeltünk rengeteg háborgó tengeren
Mindegy, hogy mi volt a cél
A hajót a szél, a szívünket tűz vitte
Messze az otthon rég

Volt, hogy a sors tépett, üldöztek rémképek
Mégis csak élünk, lásd
Mert erős a lélek, meg soha nem törik
Bármilyen úton jár

A holdnak fénye útra hív
Nem kell a holnaptól félned, ha erős a szív

ref:
Álmodj még, száz hajnal vár
Lásd, amit más már oly rég nem lát
Láncod tépd el még
Minden új hajnal tiéd

Szült az önérdek szégyent és béklyókat
Vértől volt vörös az ég
Harcoltunk felhők közt, földön és víz alatt
Kopott az emberség

Mégis csak itt maradt velünk egy gondolat
Térjünk észre már
Ha elhullunk, akkor is jövőnk a tét
Áldozatért kiált

Ha fázol, a mindenség átkarol
Nem kell a múltadtól félned, ha föléd hajol

ref:
Álmodj még, száz hajnal vár
Lásd, amit más már oly rég nem lát
Láncod tépd el még
Minden új hajnal tiéd
Hidd el, hogy vár még ezer világ és mindet látnod kell
Még sok csoda vár, annyi szépséges táj, te ezért létezel

Mennyit ér

Őrtüzek égnek, bárhova nézek, lángokban az ég
Robban a töltet, szórja a földet, forr az érben a vér
Megsüllyedt városok torz képek csupán
Áldozatként nyúlnak el a holnap oltárán

Fegyverbe! Szükség van itt rád!
Csak harcolj és tartsd a szád

ref:
Mennyit ér a szép jövő, hogy ha fény nem járja át
Emberkéz hantolja el az élet lábnyomát
Szürke vér, füstbe fojtott nemzedék
Változnod nem késő még!
Mennyit ér!

Ébred az ember, felállni nem mer, mindig harcra kész
Fegyver a kézbe, vedd már észre, te vagy az ellenség
Megcsonkolt életek, rossz álmok csupán
Megtiportak, feláldoztak a tegnap oltárán

Ne add fel, szükség van még rád
Ha elég volt, hát nyisd ki a szád!

ref:
Mennyit ér a szép jövő, hogy ha fény nem járja át
Emberkéz hantolja el az élet lábnyomát
Szürke vér, füstbe fojtott nemzedék
Változnod nem késő még!
Mennyit ér!
Hidd el, hogy vár még ezer világ és mindet látnod kell
Még sok csoda vár, annyi szépséges táj, te ezért létezel

Búcsúzom

Nincs más, csak szürke fény
Rég megfakult térkép a múlt
A szívem még vár, a test már útra kész
Egy lépés a vég

Már nem vársz rég, üres szó a lét
De két szemedben látom magam még

ref:
Nincs több időm, most búcsúzom, mert vár egy más világ
Még egy út, egy fényben úszó végső látomás
Még egy álom, de felébredni nem lesz már erőm
Nincs már időm

Oly sok éven át kértem az ég irgalmát
Nem értettem, miért fáj
Hogy miért fáj a szó, tűrni miért ily nehéz
Ha felém lendül a kéz

Már nem szorít a múlt, és az emlékeken túl
Majd a vihar lassan végre elvonul

ref:
Nincs több időm, most búcsúzom, mert vár egy más világ
Még egy út, egy fényben úszó végső látomás
Még egy álom, de felébredni nem lesz már erőm
Nincs már időm
Hidd el, hogy vár még ezer világ és mindet látnod kell
Még sok csoda vár, annyi szépséges táj, te ezért létezel

Régvolt idők

Fekete nappalok, vérázott éjszakák
A világ romjain a szél, mint őrült vágtat át
Már elhiszem, hogy ez volt mindenem
És az élet rémálom csupán

Van még remény
De hinni itt már rég nem elég
Tenni kell!

ref:
Régvolt idők, tudom, mennem kéne
Mindig csak tovább, amíg élek
Talán még vár reám egy újabb otthon
Egy végső menedék
Ha lángba borul majd felettem az ég

Izzó alkonyok várnak, ha a nap leszáll
És én csak rohanok szüntelen az éj sötétjén át
Még nem tudom, hogy meddig tart ezt a borzalom
A világ még hányszor verhet át

Mégis élni kell
A hajnal majd égig emel
Nem felejtem el!

ref:
Régvolt idők, tudom, mennem kéne
Mindig csak tovább, amíg élek
Talán még vár reám egy újabb otthon
Egy végső menedék
Ha lángba borul majd felettem az ég
Hidd el, hogy vár még ezer világ és mindet látnod kell
Még sok csoda vár, annyi szépséges táj, te ezért létezel

Emléked véd

Nem is volt túl rég, hogy este ő mondott mesét
Míg elnyomott az álom, én fogtam két kezét
Annyi év után, most jó gondolni rá
Emlékszem még, így szólt:

Légy bátor és erős, legyen mindig tiszta a szív
Még oly sok emlék vár, és én ott leszek, majd ha hívsz

ref:
Eljött végre az én időm
Soha nem volt ez más, mint egy álom
Te végig elkísérsz
Mindegy, hogy mit hoz az út, az emléked véd!

Azt mondtad az élet csak ilyen: egyszer fent és egyszer lent
Mindegy hogy mit állít, a legszentebb se szent
Minden mondatod rám jussomként hagyod
Én kérdezek, te így szólsz:

Légy választásra kész, igaz társ egy másik oldalán
Légy mindig példakép, ha egy gyermek néz fel rád

ref:
Eljött végre az én időm
Soha nem volt ez más, mint egy álom
Te végig elkísérsz
Mindegy, hogy mit hoz az út, az emléked véd!

Most minden oly nehéz, a választ nem találom
Mégis van hova megtérnem még, és újra megpróbálom!

ref:
Eljött végre az én időm
Soha nem volt ez más, mint egy álom
Te végig elkísérsz
Mindegy, hogy mit hoz az út, az emléked véd!
Hidd el, hogy vár még ezer világ és mindet látnod kell
Még sok csoda vár, annyi szépséges táj, te ezért létezel