Álmatlan vergődés csak minden éjszakád,
ketrecbe zárva oly szűk a világ.
Túl sok a buktató és túl sok a korlát,
nem tudod mi vár rád és hogyan tovább.

Szívedben perzsel még a láng.
Tépd szét a láncokat és indulj tovább!

Úgy érzed, neked mindig szembe fúj a szél,
feletted folyton csak borús az ég.
Te vagy, ki régóta már könnyek nélkül él,
és minden hajnaltól jobb sorsot remél.

Szívedben perzsel még a láng.
Tépd szét a láncokat és indulj tovább!

Hát bontsd ki a szárnyad, a végtelen hív,
a falakon túl a szabadság vár.
Tárd ki a szárnyad a hegyek felett,
szállj, mint egy szabad madár.

Megjártál ezer poklot, százezer veszélyt,
a sorsodat te irányítod, az életed tiéd.
Lásd meg végre önmagadban, ha felvirrad a fény,
ha itt egy új kezdet, egy újabb esély.

Szívedben perzsel még a láng.
Tárd ki a szárnyad, a végtelen vár!

Hát bontsd ki a szárnyad, a végtelen hív,
a falakon túl a szabadság vár.
Tárd ki a szárnyad a hegyek felett,
szállj, mint egy szabad madár.
Bontsd ki a szárnyad, a végtelen hív,
a falakon túl a szabadság vár.
Tárd ki a szárnyad a hegyek felett,
szállj, mint egy szabad madár.
Szállj, mint egy szabad madár!

Arra tartok én, ahol a béke nem egy sebzett madár,
arra tartok én, ahol a vándor végre hazatalál.

Arra tartok én, ahol koldusra már nem lelek,
arra tartok én, ahol sírban végzik a fegyverek.

Ugye tudod a másik út az éj szívébe tart,
és nem lesz már visszaút, ha elnyeli az emberi fajt.

Mehetnénk egy irányba, ha gondolod,
ha te is ugyanazt az álmot álmodod.
Ki tarthatna vissza, ha együtt megyünk?
Döntsd el, velünk leszel vagy ellenünk?

Mondhatod te is rá: mindez légbe kiáltott szó,
és földi lét nem más, mint egy rémes pokoli show.

Hiába minden, az ember gyarló és a bűnben él,
de tudom jól, hogy egyszer az éjt felváltja majd a fény.

Oly sokan az út szélén állnak, maguk se tudják, hogy mire várnak.
Talán egy jelre vagy csak egy dalra?
Földi lét nem más, mint emberség próba.

Mehetnénk egy irányba, ha gondolod,
ha te is ugyanazt az álmot álmodod.
Ki tarthatna vissza, ha együtt megyünk?
Döntsd el, velünk leszel vagy ellenünk?

Mehetnénk egy irányba, ki tarthatna vissza,
ha te is ugyanazt az álmot álmodod.
Ha te is ugyanazt az álmot álmodod!

Minden nap újrakezded a táncot az ördöggel,
egy vagy csak a millióból, rád senki sem figyel.

Porszem vagy a gépezetben, elakadt fogaskerék,
kiszednek és eldobnak, mert miattad nem megy a gép.

Túl sok a haver, de nincs egy barát, ki meghallgat, mi bánt,
ha kínodban már üvöltesz, hát befogják a szád.

Nézz az égre, a lelkedért, majd mondj még egy imát,
és hunyd le szemed, hogy ne lásd azt, hogy rohad a világ.

Sorszám vagy csak, nincsen neved, jó vagy, míg nem mondasz nemet.
Húzd az igát és fogd be a szád, lesz ki a helyedre áll.

Ébren álmodsz minden éjjel,
szemben állsz a sötétséggel,
életed sok nehéz percét messze hajítanád.
Erőssé tesz, mi nem pusztít el,
állj talpra, és sohase add fel!
Halld meg mindig önmagadban a túlélő szavát!

Sorszám vagy csak, nincsen neved, jó vagy, míg nem mondasz nemet.
Húzd az igát és fogd be a szád, lesz ki a helyedre áll.

Ébren álmodsz minden éjjel,
szemben állsz a sötétséggel,
életed sok nehéz percét messze hajítanád.
Erőssé tesz, mi nem pusztít el,
állj talpra, és sohase add fel!
Halld meg mindig önmagadban a túlélő szavát!

Szemben állsz a sötétséggel, erőssé tesz, mi nem pusztít el!

Csörög a vekker minden nap reggel,
foroghat újra a mókuskerék.
Hány nap és hány év, tart ez a játék?
Meddig kell tűrnöd, míg véget nem ér?

Nézed a tévét, rád tör a kétség,
sejted, hogy honnan, miért fúj a szél.
Itt hős lesz a gengszter, nem is kell fegyver,
manapság úgyis a pénz beszél.

A révész int feléd, a végzet rád nevet,
neked a túlpartra szól a helyjegyed.
Ezt jól tudod te is, nem is kérdezed.
Egy irányba mehetsz innen! Ennyi volt! Ég veled!

Átver a rendszer, mondod, hogy nem kell,
gondterhelt arcodon mélyül a ránc.
Hazug vezérek, szépet ígérnek,
szavazz csak rájuk és indul a tánc!

Új törvényt hoznak, földbe taposnak,
rabszolga vagy és a jogod kevés.
Már ki sem látszol az adósságból,
Életed széthullik, torkodon kés.

A révész int feléd, a végzet rád nevet,
neked a túlpartra szól a helyjegyed.
Ezt jól tudod te is, nem is kérdezed.
Egy irányba mehetsz innen! Ennyi volt!

Hálóban vergődsz, csak szenvedés vár,
szöknél a múltba, de a rendszer bezár.
Pusztító kétségben, irdatlan mélységben,
érzed a végzet szagát.
Érzed a végzet szagát!

A révész int feléd, a végzet rád nevet,
neked a túlpartra szól a helyjegyed.
Ezt jól tudod te is, nem is kérdezed.
Egy irányba mehetsz innen! Ennyi volt! Ég veled!

Kamera néz rád, nincs magánszférád,
bármit is tennél, a „Nagy Testvér” lát!
Tervezett léted kontrollban éled,
testesítsd némán a statisztikát!

Bőrödben chip-el felkelsz és fekszel,
fájdalmad ordít, de senki sem hall.
Rohadt a rendszer, de nekünk ez kell,
mert mindig a fejétől bűzlik a hal.

A révész int feléd, a végzet rád nevet,
neked a túlpartra szól a helyjegyed.
Ezt jól tudod te is, nem is kérdezed.
Egy irányba mehetsz innen! Ennyi volt!

Hálóban vergődsz, csak szenvedés vár,
szöknél a múltba, de a rendszer bezár.
Pusztító kétségben, irdatlan mélységben,
érzed a végzet szagát.

Hálóban vergődsz, csak szenvedés vár,
szöknél a múltba, de a rendszer bezár.
Pusztító kétségben, irdatlan mélységben,
érzed a végzet szagát.
Érzed a végzet szagát!
Érzed a végzet szagát!

Kell találni egy jobb utat ebből a tragédiából,
ahogy a csata folytatódik, véres testem a földre hullik.
Hallom a halálsikolyokat, a bátor katonák mind meghalnak.
Egy alak a füstben egyedül áll, és torkaszakadtából kiabál.

Ez az én háborúm!
Ez az én háborúm!

Igen, mindent láttam, a füstöt és a lángokat,
a borzalmakat a háborúban, én megjártam a poklokat.
Túl minden határon, hiába minden áldozat,
kell találni egy jobb utat, kell találni egy jobb utat!

A lángok mindent felperzselnek, meghal a világ a hamu alatt,
indul a vagon a vágóhídra, a kaszás ujja majd ránk mutat.
Kifacsart testek szerteszét, mire a küzdelem véget ér,
fegyverünk rég rozsda marja, de a lelkünkben az emlék él.

Igen, mindent láttam, a füstöt és a lángokat,
a borzalmakat a háborúban, én megjártam a poklokat.
Túl minden határon, hiába minden áldozat,
kell találni egy jobb utat, kell találni egy jobb utat!

Igen, mindent láttam, a füstöt és a lángokat,
a borzalmakat a háborúban, én megjártam a poklokat.
Túl minden határon, hiába minden áldozat,
kell találni egy jobb utat, kell találni egy jobb utat!

Az én háborúm!
Az én háborúm!

Nézd! A szívem lángokban áll, bár végtelen az éj,
az óra körbe jár, lelkünk a idő őrli szét.
Ott nem lesz már barát és nem lesz ellenség,
majd vár egy más világ és az álom véget ér.

Gyűjts össze néhány csillagot, csak neked ragyogjanak ott fenn,
fényükkel mutassák utad, kísérjenek át több életen.

Emlékek útvesztője – fájdalom, amíg kerestem önmagam.
Csak a magányra találtam, míg bolyongtam a sok-sok év alatt.
Rémálmok börtönében – rettegés, létem a semmiről mesél.
Legbelül mégis szól egy hang: ne add fel, bízz, és remélj!

Néha nem tiszta a cél, vagy hibás az útirány,
olykor túl felhős az ég, vagy lehúz az ingovány.
Egyedül érzed magad, és sodor a bús magány,
kihez is fordulhatnál, ha rád tör a vad talány?

Nem maradt más nekem csak a képzelet és néhány gondolat,
kutatnám, de nem lelem a hamvak között az álmokat.

Emlékek útvesztője – fájdalom, amíg kerestem önmagam.
Csak a magányra találtam, míg bolyongtam a sok-sok év alatt.
Rémálmok börtönében – rettegés, létem a semmiről mesél.
Legbelül mégis szól egy hang: ne add fel, bízz, és remélj!

Mondd: lesz e fény az út végén, ami majd áttör az éjszakán?
Vagy egy álmot kergetünk és csak várjuk a csodát?

Emlékek útvesztője – fájdalom, amíg kerestem önmagam.
Csak a magányra találtam, míg bolyongtam a sok-sok év alatt.
Rémálmok börtönében – rettegés, létem a semmiről mesél.
Legbelül mégis szól egy hang: ne add fel, bízz, és remélj!
Emlékek útvesztője – fájdalom, amíg kerestem önmagam.
Csak a magányra találtam, míg bolyongtam a sok-sok év alatt.
Rémálmok börtönében – rettegés, létem a semmiről mesél.
Legbelül mégis szól egy hang: ne add fel, bízz, és remélj!

Amíg kerestem önmagam.
A sok-sok év alatt.
A semmiről mesél!

Bolyongok céltalanul, a szívem nyugtalan,
nem tudom, mi jöhet, mit tettem, hogy haraggal sújtanak?
Mikor tudom végre adni önmagam,
mert a falak már összeroppantanak.

Kell, hogy más szemmel lássam a világot,
kell, hogy az árnyból kilépjek a fényre.
Valami bennünk ég, hajt minket a vágy,
sorsunk a rögös útján halad tovább.

Ahogy csúszok lefelé a kétségbeesés útján,
nincsen, nincsen célom már.
Minden szenvedés egy meghatározás,
a kísérletekben mind csak prédák.

Kell, hogy más szemmel lássam a világot,
kell, hogy az árnyból kilépjek a fényre.
Valami bennünk ég, hajt minket a vágy,
sorsunk a rögös útján halad tovább.

Enyém a győzelem! (kérdezem)
Amikor a lelkem gyenge, és nincsen segítségem.
Enyém a győzelem! (kérdezem)
Amikor a lelkem gyenge, és nincsen segítségem.

Kell, hogy más szemmel lássam a világot,
kell, hogy az árnyból kilépjek a fényre.
Valami bennünk ég, hajt minket a vágy,
sorsunk a rögös útján halad tovább.

Enyém a győzelem! (kérdezem)
Amikor a lelkem gyenge, és nincsen segítségem.

Enyém a győzelem! (kérdezem)
Amikor a lelkem gyenge, és nincsen segítségem.

Enyém a győzelem! (kérdezem)
Amikor a lelkem gyenge, és nincsen segítségem.

Enyém a győzelem! (kérdezem)
Amikor a lelkem gyenge, és nincsen segítségem.

Nem akarok mosoly nélkül élni, nem akarok csókod nélkül élni,
csak veled akarok lenni, veled, úgy mint most.
Ébren maradnék, csak hogy halljam lélegzésed,
álmodban mosolyogsz, nézlek, míg messze repítenek az álomképek.

Az évek peregnek tovább, együtt vagyunk, te és én,
minden pillanatban, örökkön örökké.
Melletted fekszem, szíved dobbanását érzem,
arra gondolok, talán rólam álmodsz éppen.

Most is csak rólad álmodom, nem pótolhat a legédesebb álom,
itt vagy velem, de hiányzol nagyon, szebbé teszed minden napom.

Az évek peregnek tovább, együtt vagyunk, te és én,
Minden pillanatban, örökkön örökké.
Odabújok hozzád, hogy halljam lélegzésed,
Csendben mosolyogsz, nézlek, míg messze repítenek az álomképek.

Most is csak rólad álmodom, nem pótolhat a legédesebb álom,
itt vagy velem, de hiányzol nagyon, szebbé teszed minden napom.

Most is csak rólad álmodom, ha ébren vagyok, vagy száz csillag ragyog,
velem ébredsz minden hajnalon, ha átölelsz én oly boldog vagyok.

Mert most is csak rólad álmodom, velem ébredsz minden hajnalon,
ne rohanj el, maradj velem még, ez az érzés legyen csak a miénk.

Most is csak rólad álmodom, nem pótolhat a legédesebb álom,
itt vagy velem, de hiányzol nagyon, szebbé teszed minden napom.

Kihalt a város, az út is úttalan,
hallgat a templom, kapuja zárva van.
Füst száll az éjben, már nincs tűz, csak parázs,
hármat üt az óra, ébred egy zord varázs.

Szajháknak kéje és bűnösök vére
hallatszott hozzám és zuhant a mélybe.
Egyenesen a pokolból jöttem,
szörnyű emlékek vannak mögöttem.

London ködös utcáit régóta járom,
árnyak közt rejtőzve, prédára vadászom.
Őrület és rettegés élteti a szívemet,
ha nyakadon érzed fagyos leheletem.

Élvezem félelmed mámorító kéjjel,
vérszomjas hálóját veti ránk az éjjel.
Elborít mindent a gyilkos szenvedély,
tomboló őrület, elfutni nincs esély.

Libben a köpeny, látom, hogy félsz,
érzem a kínod, érzem a szenvedést.
Villan a penge, hasít a kés,
nekem minden éj új gyönyört ígér.

Nevem Jack! – Az ördög vagyok álruhában.
Jack! – A tömény gonosz önmagában.
Jack! – Az árnyak közt rejtőző halál.
Jack! – Véged, hogyha pengém eltalál!

Várakozom most és élvezem a percet,
a vak rémülettől görcsben áll a tested.
A sötétség mélyén megvillan a késem,
életed filmje átpereg elméden.

Sikoltás hasít a ködös éjszakába,
nem ment meg senki, már minden hiába.
Érzem a vér szagát, mely a kéjbe emel,
megcsonkított tested vértócsában hever.

Libben a köpeny, látom, hogy félsz,
érzem a kínod, érzem a szenvedést.
Villan a penge, hasít a kés,
nekem minden éj új gyönyört ígér.

Nevem Jack! – Az ördög vagyok álruhában.
Jack! – A tömény gonosz önmagában.
Jack! – Az árnyak közt rejtőző halál.
Jack! – Véged, hogyha pengém eltalál!

Jack! – Az ördög vagyok álruhában.
Jack! – A tömény gonosz önmagában.
Jack! – Az árnyak közt rejtőző halál.
Jack! – Véged, hogyha pengém eltalál!

Kihalt a város, az út is úttalan,
hallgat a templom, kapuja zárva van.
Füst száll az éjben, már nincs tűz, csak parázs,
hármat üt az óra, ébred egy zord varázs.