1. Intro2:05
  2. Sakkfigurák4:13
  3. Árnyképek3:59
  4. Névtelen hősök4:45
  5. Nem érdekel3:45
  6. Tűnj el5:24
  7. Ami bennem él4:28
  8. Gautama6:18
  9. Induljunk el5:06
  10. Álarc5:41
  11. Átkozott világ4:42
  12. Jó volna5:14
  13. Még ma is várlak4:06
  14. Ne add fel4:07
Vásárold meg online:

Dalszövegek

Sakkfigurák

Néha-néha úgy érzem az életünk egy játék,
A sors hatalmas sakktábláján játsszuk életünk.
Minden nap küzdelem szabályok közé zárva,
Taktikázunk, támadunk, vagy visszalépkedünk.

Kiskirályok, hadvezérek döntéseket hoznak,
Éj mezőkön, nap mezőkön vívják harcukat.
Önérdektől vezérelve mindent eltaposnak,
Addig tart küzdelem, míg a végén egy marad.

Mert minden kis bábunak megvan az útja,
De Isten a kedvére játszhat velünk.
Ha leütne a sors keze, hát beraknak egy sírba,
Vagy célba érünk, lecserél, és újra kezdhetünk.

Míg tart a harc, és életünk másoknak olcsó játék,
Eldobható, leírható gyalogként semmiség.
Míg tart a harc, a küzdelem, csodára már nem várnék,
Csak bábu vagy, eszköz maradsz, életed szenvedés.

És ha egyszer majd a táblán véget ér a játék,
Piciny bábként egy sötét mezőn egyedül maradsz.
Tartsd eszedbe, kinek is volt játék ez a játék,
Mert a bírónak az összes lépésedről számot adsz!

Mert minden kis bábunak megvan az útja,
De Isten a kedvére játszhat velünk.
Ha leütne a sors keze, hát beraknak egy sírba,
Vagy célba érünk, s végül mindent újra kezdhetünk.

Míg tart a harc, és életünk másoknak olcsó játék,
Eldobható, leírható gyalogként semmiség.
Míg tart a harc, a küzdelem, csodára már nem várnék,
Csak bábu vagy, eszköz maradsz, életed szenvedés.

Árnyképek

Itt állok egyedül a csendben, árnyakat sző most az éj,
Minden álmom, minden vágyam,
A reménytelenség tépi szét.

Lesz nap, ami értem virrad? Hívogat a végtelen,
Átölel egy furcsa érzés, az idő túllép az életen.

Amikor majd szürke fátylát borítja ránk az esti ég,
Minden elszalasztott boldog óra,
Az égre kiált a bosszúért.
Árnyékként suhannak az évek, mint egy múló pillanat.
Kopott tükrébe visszanézve, meglátom könnyes arcomat.

Selyemruháját felölti az éj,
Kristálygömbjébe néz, és szárnyra kél.

Könnyeim a porba hulltak,
Álmaim rég megfakultak,
A sötétség lassan véget ér.
Nem akarok mást, csak szállni,
Önmagamra rátalálni,
S elhinni, hogy mindig van remény!

Selyemruháját felölti az éj,
Kristálygömbjébe néz, és szárnyra kél.

Könnyeim a porba hulltak,
Álmaim rég megfakultak,
A sötétség lassan véget ér.
Nem akarok mást, csak szállni,
Önmagamra rátalálni,
S elhinni, hogy mindig van remény!

Könnyeim a porba hulltak,
Álmaim rég megfakultak,
A sötétség lassan véget ér.
Nem akarok mást, csak szállni,
Önmagamra rátalálni,
S elhinni, hogy mindig van remény!

Névtelen hősök

Tüzesen kel fel a hajnali nap,
Fegyverét élezi a jó vitéz.
Letérdel majd, és felnéz az égre,
Imára emeli a két kezét.

Hatalmas sereggel támad az ellen,
Nyomukban halál, nincs irgalom.
Ha elfutnék, lelkem a pokolra szálljon,
De édes hazámat én nem hagyom!

Adj Uram erőt a mai harchoz,
Vezesd a kardom, és győzzön a jobb!
Kezedben életem, s ha meg kell halnom,
Őrizze emlékem egy sírhalom!

Eljött a csata, a küzdelem véres,
A halál most kacagva, vígan arat.
Ezrek lelke az égbe kiált,
Vérvörös fénnyel nyugszik a Nap.

Szálljon hát imánk, szálljon az égig,
Hallja meg fent a sok névtelen hős.
Kik véres csatákban életüket adták,
Legyen hát testüknek könnyű a föld.

Egy véres harc, több ezer élet,
Búcsú nélkül egy gödörbe téve.
Nem feledjük, amit értünk tettek,
Névtelenül is, de hősökké lettek.

Egy véres harc, több ezer élet,
Búcsú nélkül egy gödörbe téve.
Nem feledjük, amit értünk tettek,
Névtelenül is hősökké lettek.

Egy véres harc, több ezer élet,
Búcsú nélkül egy gödörbe téve.
Nem feledjük, amit értünk tettek,
Névtelenül is, de hősökké lettek.

Egy véres harc, több ezer élet,
Búcsú nélkül egy gödörbe téve.
Nem feledjük, amit értünk tettek,
Névtelenül is hősökké lettek.

Nem érdekel

Hazug szavak záporában, elvész az igazság,
Nyitott szemmel járhatnék köztük, ha tényleg akarnám.
Komor álmok tengerében, csak várom a végzetem,
Reményből tákolt lélekvesztőm, csak ez maradt nekem.

Tudod a tűz a szívemben még…
Az a láng, ami bennem égett, már csak halvány fénnyel ég.

Túl hosszú az út rég indultam, ám messze még a cél,
Utamon csillag vezérelt, de már nem látom a fényt.
A megváltást mástól nem várom, mert lelkem még nem tiszta,
Az összes kanyar mit megjártam csak a pokolba vitt vissza.

Tudod a tűz a szívemben még…
Az a láng, ami bennem égett, már csak halvány fénnyel ég.

De nem érdekel, én semmit sem bánok,
Nem érdekel, saját utamat járom.
Nem érdekel, hol rontottam el,
Nem érdekel, egyszer fizetnem kell.
Nem érdekel, én semmit sem bánok,
Nem érdekel, saját utamat járom.
Nem érdekel, én döntöm el,
Nem érdekel, soha nem adom fel.

Nem érdekel, én semmit sem bánok,
Nem érdekel, saját utamat járom.
Nem érdekel, hol rontottam el,
Nem érdekel, egyszer fizetnem kell.
Nem érdekel, én semmit sem bánok,
Nem érdekel, saját utamat járom.
Nem érdekel, én döntöm el,
Nem érdekel, soha nem adom fel.
Soha nem adom fel.
Soha nem adom fel.
Nem érdekel!

Tűnj el

Ezer kérdés, semmi válasz,
Mindig csak a hibáim láttad.
Miért nyújtod felém kezed,
Ha kést szúrsz majd belém?

Álmomból rémes ébredés vár,
Minden kedves szavad kevés már.
Kihunyt a tűz, elmúlt a vágy,
Mondd, miért változtál?

Csináltál sok rosszat jóból,
Hazugságot igaz szóból.
Miért kellettem én neked,
Ha csak magadra gondoltál?

Hittem közénk csak a végzet állhat,
De a jó is rosszá válhat,
Mit nekem súgtál, hazugság volt,
Minden kedves szó.

Becsaptál, hisz bíztam benned,
Nem értem, miért kellett tenned!
Te voltál, akire mindig vártam,
Mint nappalra az éj.

Tűnj el!
Hagyj békén végre már!
Ennyi elég volt belőled,
Betelt a pohár!

Kétségek között élni,
Mindig ugyanattól félni,
Utunk lassan végére jár,
Nem lesz folytatás.

Nem várok mást, nem tudok hinni,
Te sem vagy jobb, mint a többi.
Miért sírsz, hogyha úgyse fáj?
Csak egy emlék maradtál.

Tűnj el!
Hagyj békén végre már!
Ennyi elég volt belőled,
Végleg betelt a pohár!
Tűnj el!
Úgy érzem érted nem is kár,
Bármit is mondasz,
Nekem nem hiányzol már.

Ami bennem él

Vad vagyok, azt hiszem,
Magamon kívül nem érdekel már semmi,
Csak ami bennem él,
Azt csak én tudom, hogy mennyit ér.

Mint vaknak a fény, süketnek a zaj,
Nyomoréknak a lépcsőn ülő csaj,
Állatnak ember, embernek állat,
Fájdalmamnak nincsen határa.

Kiakadtam, és nem értem,
Hogy miért csak ennyit ér életem?
Ami nekem a zene, neked a káosz,
De hidd el, kurvára nem bánom!

Nem tudok más lenni, ha már így tettek ide,
Erre a nyomorult helyre,
Ahonnan már sehova sem érek el.

Nézz rám, ami itt bennem él, azt csak én tudom, hogy mennyit ér!
Nézz rám, ami itt bennem él, az szerinted is csak annyit?
Nézz rám, ami itt bennem él, azt csak én tudom, hogy mennyit ér!
Nézz rám, ami itt bennem él, az szerinted is csak annyit ér?

Vad vagyok, azt hiszem,
Magamon kívül nem érdekel már semmi,
Csak ami bennem él,
Az szerinted is csak annyit ér?

Mint vaknak a fény, süketnek a zaj,
Nyomoréknak a lépcsőn ülő csaj.
Állatnak ember, embernek állat,
Fájdalmamnak nincsen határa.

Nézz rám, ami itt bennem él, azt csak én tudom, hogy mennyit ér!
Nézz rám, ami itt bennem él, az szerinted is csak annyit?
Nézz rám, ami itt bennem él, az szerinted is csak annyit ér?
Nézz rám, ami itt bennem él, azt csak én tudom, hogy mennyit!

Nézz rám, ami itt bennem él, az szerinted is csak annyit ér?
Nézz rám, ami itt bennem él, azt csak én tudom, hogy mennyit!
Nézz rám, ami itt bennem él, azt csak én tudom, hogy mennyit ér!
Nézz rám, ami itt bennem él, az szerinted is csak annyit ér?

Nézz rám, ami itt bennem él, azt csak én tudom, hogy mennyit ér!
Nézz rám, ami itt bennem él, azt csak én tudom, hogy mennyit!
Nézz rám, nézz rám, nézz rám, nézz rám,
Nézz rám, nézz rám, csak én tudom, hogy mennyit ér!

Gautama

Az Időtlenség Óceánján úszik életem,
Viharban, szélcsendben, lelkem sodródik az örvénylő vízen.
Letűnt évek, korok ezrei mögöttem,
Jelképek, emlékek szólítanak, de már nem sebzik szívem.

Apám volt a törvény, harcos királynak nevelt,
Elrejtve, száműzve öregséget, betegséget és halált.
Tudta, válaszút előtt áll életem,
Királyság, gazdagság, vagy egy sosem látott vágytalan világ.

Elindultam lelkem útján megtalálni önmagam,
Nélkülözve, megtagadva, mit apámtól kaphattam.
Démonokkal szembenézve
Kerestem az Ég kegyét,
Égő hittel, szenvedéllyel űztem létem értelmét.

Fogadj el, Mester! – Ígérem, hű tanítvány leszek!
Mutasd az utam! – Teljességre mondd, hol lelhetek?
Vezesd a szívem! – Áruld el, a jóslat mit jelent!
Mondd, mit keressek! – Szerzetes, vagy aszkéta életet?

Égj Tűzbeszéd, a szellem hangja hív!
Az élet szenvedés, és lángban áll a szív.
Lángban áll az ész, és lángban áll a szó.
Csak a lélek valóság, és a test illúzió.

Véget ért egy hosszú álom, vár az ébredés,
Fényesség, bölcsesség, átölel egy földöntúli dicsőség.
Nincs több belső harc, és nincs több szenvedés,
Eldobom álarcom, aki engem lát, a tanításra néz.

Mit ér az élet? – Ha nem tudod, önmagad hogy lehetsz?
Keresd az utad! – Az igazságot csak magadban leled!
Lásd meg a fényed! – Mely az Örökléttől a Végtelenbe ér!
Te vagy a Lényeg! – Fedezd fel, hogy a világ benned él!

Égj Tűzbeszéd, a szellem hangja hív!
Az élet szenvedés, és lángban áll a szív.
Lángban áll az ész, és lángban áll a szó.
Csak a lélek valóság, és a test illúzió.

Égj Tűzbeszéd, a szellem hangja hív!
Az élet szenvedés, és lángban áll a szív.
Lángban áll az ész, és lángban áll a szó.
Csak a lélek valóság, és a test illúzió.

Induljunk el

„A Rock & Roll meghalt”, azt mondják,
De én azért vagyok, hogy megtudják
A sztárcsináló menedzserek,
Hogy a Rock & Roll él, és még az is lehet,

Hogy én leszek a listán a „Number One”.
Egy szakadt, lázadó alak,
Aki unja már a divatot, és mindent megtagadott.

Mennydörgés istene, szólt hozzám az égből,
Hogy emeljem magasba zászlaját.
Pokolnak ura, szólt hozzám a mélyből,
Hogy segít, ha hangom az égbe kiált.

Gyere, induljunk el! Szívünk egy ritmusra ver,
Hangunk egyszerre száll, ha ez a zene rád talál.
Gyere, induljunk el! Szívünk egy ritmusra ver,
Hangunk egyszerre száll, ha ez a zene rád talál.

„Jobb idők jönnek, mert feltámad
A Rock & Roll a hamvaiból.”
Ezt mondják hazug emberek,
Nekik most a szemükbe nevetek.
Mert nem támadhat fel az, ami meg sem halt,
Ami erőt adott, és felkavart.
Míg szívedben érzed a dallamot,
A Rock & Roll él, és győzni fog.

Gyere, induljunk el! Szívünk egy ritmusra ver,
Hangunk egyszerre száll, ha ez a zene rád talál.
Gyere, induljunk el! Szívünk egy ritmusra ver,
Hangunk egyszerre száll, ha ez a zene rád talál.

Mennydörgés istene, szólt hozzám az égből,
Hogy emeljem magasba zászlaját.
Pokolnak ura, szólt hozzám a mélyből,
Hogy segít, ha hangom az égbe kiált.

Gyere, induljunk el! Szívünk egy ritmusra ver,
Hangunk egyszerre száll, ha ez a zene rád talál.
Gyere, induljunk el! Szívünk egy ritmusra ver,
Hangunk egyszerre száll, ha ez a zene rád talál.

Gyere, induljunk el! Szívünk egy ritmusra ver,
Hangunk egyszerre száll, ha ez a zene rád talál.
Gyere, induljunk el! Szívünk egy ritmusra ver,
Hangunk egyszerre száll, ha ez a zene rád talál.

Álarc

Borús fellegek közt a fagyos valóság,
És könnyeim az eső mossa el.
Dühödt vádjaim az égre kiáltom,
De kérdéseimre senki sem felel.

Eltűnnék innen, hogyha tehetném,
Érzem, hív a végtelen.
Eldobom álarcom, és útnak indulok,
Várnak rám a messzi csillagok.

Elfojtott fájdalom, ami éget legbelül,
De egy régi érzés újra rám talál.
Nem tudod, mit érzek, és nem tudod, mi fáj,
Mert maszkom rejti szívem bánatát.

Eltűnnék innen, hogyha tehetném,
Érzem, hív a végtelen.
Eldobom álarcom, és útnak indulok,
Várnak rám a messzi csillagok.

Álarcunk mögé bújunk, mit az élet szabott ránk,
Mögötte ezer bűnös gondolat.
Szemembe nézel mélyen, és nem tudod, mit látsz,
De felismered benne önmagad.

Eltűnnék innen, hogyha tehetném,
Érzem, hív a végtelen.
Eldobom álarcom, és útnak indulok,
Várnak rám a messzi csillagok.
Várnak rám a messzi csillagok.
Várnak rám a messzi csillagok.

Átkozott világ

Tétován, rémálmok közt szendereg a város,
Míg ernyedt testét kikezdi a drog és a pénz.
Sikátorok zord mélyén a bűn táncot jár most,
Hol az erőszak a törvény, és a bőröd mit sem ér.

Átkozott világ – szétmarja elmédet.
Lesz-e holnapod – mondd, kit érdekel?
Elborít a sár – elássák szívedet.
Bukott angyalok – a pokolba visznek el.

Összeült a Parlament, hogy szavazzanak újra,
Jól fizetett képviselők, példás, jó honatyák.
Kik nem törődve itt e néppel döntenek nyomorba,
Elszívják a véred, a zsebed kiforgatják.

Átkozott világ – szétmarja elmédet.
Lesz-e holnapod – mondd, kit érdekel?
Elborít a sár – elássák szívedet.
Bukott angyalok – a pokolba visznek el.

Elfásultan létezel, már nem hallgatsz a szóra,
Életed úgy, mint a véred, lassan folyik el.
Érzed, hogy az erőd elfogy, s éjfélt üt az óra,
Elfelejtett neved most egy kőre vésik fel.

Átkozott világ – szétmarja elmédet.
Lesz-e holnapod – mondd, kit érdekel?
Elborít a sár – elássák szívedet.
Bukott angyalok – a pokolba visznek el.
Átkozott világ – A pokolba visznek el.
Átkozott világ – A pokolba visznek el.
Átkozott világ – A pokolba visznek el.
Átkozott világ – A pokolba visznek el.

Jó volna

Húztam magam vérben, sárban, álomnak hitt valóságban,
Erőm elhagy, karom gyenge, de még vonszolom magam.
Nem tudom a Sors Könyvében hány lap van, mit nekem szántak,
De szeretném, ha hinni tudnám, hogy a szép még vissza van.

Jó volna, hogyha tudnám, hogyha tudnám, majd jobb is lesz talán!
Jó volna, hogyha tudnám, ez az élet most hányadik állomás!

Nem vágyom nagy csodákra, csak annyi kell, mint bárki másnak,
De könnyes szemmel löktem el, aki szeretni akart.
Ábránd szőtte lázas álom, elindulok, megtalálom,
S ha útra kelnék, egy furcsa érzés mindig visszatart.

Jó volna, hogyha tudnám, hogyha tudnám, majd jobb is lesz talán!
Jó volna, hogyha tudnám, ez az élet most hányadik állomás!
Jó volna, hogyha tudnám, hogyha tudnám, majd jobb is lesz talán!
Jó volna, hogyha tudnám, ez az élet most hányadik állomás!
Jó volna, hogyha tudnám, hogyha tudnám, majd jobb is lesz talán!
Jó volna, hogyha tudnám, ez az élet a végső állomás!

Még ma is várlak

A hajnal bús ölében,
Szobám sötétjében
Felednék, de emléked,
Még a falak között kísért.

Kezemben régi képek,
Fejemben szép emlékek
Peregnek, és legbelül
A szívem lángban ég.

Szemeid ég tükrében
Láttam mit sosem kértem,
Mikor átöleltél, elbűvöltél,
És lángra gyúlt az éj.

Álmomban, ha látlak,
Még mindig téged várlak,
De már messze jársz, rég itt hagytál,
Egy emlék maradtál.

Csak várom, hogy átölelj, de már nem vagy itt velem.
Ezer szó is túl kevés, kell, hogy fogd a két kezem.
Csak várom, hogy átölelj, de már nem vagy itt velem.
Jóvá tennék mindent, de már tudom, nem lehet.

Mondd, miért múlik el minden;
Amiért éltem, s miben hittem?
Hisz te voltál, ki elhozta
A szívembe a fényt.

Szívem börtönbe zártad
Kínoz a bánat utánad,
Nem maradt más, csak a valóság
És egy széthullott világ

Csak várom, hogy átölelj, de már nem vagy itt velem.
Ezer szó is túl kevés, kell, hogy fogd a két kezem.
Csak várom, hogy átölelj, de már nem vagy itt velem.

Jóvá tennék mindent, de már tudom, nem lehet.

Csak várom, hogy átölelj, de már nem vagy itt velem.
Ezer szó is túl kevés, kell, hogy fogd a két kezem.
Csak várom, hogy átölelj, de már nem vagy itt velem.
Jóvá tennék mindent, de már tudom, nem lehet.

Ne add fel

Amíg lüktet az ér, amíg folyik a vér,
És amíg a tűz a szívedben ég,
Legyen minden perc szép, amíg messze a vég,
Álmaid ne add fel semmiért!

Múlnak a percek, így órák telnek el,
Kérdeznél, de már senki nem felel,
Tükörből ki visszanéz rád, keresed benne önmagad.
A tegnap elmúlt, élj a mának, üvölts bele a nagyvilágba,
Ne törődj már semmi mással, szakítsd szét hát a láncokat!

Nem tudod, mit hoz a holnap,
Nem tudod, hogy ma mi vár rád.
Egy jó buli, vagy egy új nő, vagy éppenséggel csalódás?

Múlnak az órák, így évek telnek el,
Kit szerettél, már nem érdekel,
De minden egyes új hajnal, egy újabb esélyt tartogat.
Feledni kell, és tovább menni, két harc között égve szeretni,
S amikor majd visszanézünk, legyen szép minden pillanat!

Nem tudod, mit hoz a holnap,
Nem tudod, hogy ma mi vár rád.
Egy jó buli, vagy egy új nő, vagy éppenséggel csalódás?

Amíg lüktet az ér, amíg folyik a vér,
És amíg a tűz a szívedben ég,
Legyen minden perc szép, amíg messze a vég,
Álmaid ne add fel semmiért!
Amíg lüktet az ér, amíg folyik a vér,
És amíg a tűz a szívedben ég,
Legyen minden perc szép, amíg messze a vég,
Álmaid ne add fel semmiért!

Amíg lüktet az ér, amíg folyik a vér,
És amíg a tűz a szívedben ég,
Legyen minden perc szép, amíg messze a vég,
Álmaid ne add fel semmiért!

Amíg lüktet az ér, amíg folyik a vér,
És amíg a tűz a szívedben ég,
Legyen minden perc szép, amíg messze a vég,
Álmaid ne add fel semmiért!

Amíg lüktet az ér, amíg folyik a vér,
Legyen minden perc szép,
Álmaidat ne add fel semmiért!
Amíg lüktet az ér, amíg folyik a vér,
Amíg messze a vég,
Álmaidat ne add fel semmiért!

Spotify iTunes Amazon YouTube Music

Ne add fel – 2011 / author’s edition

Artist : End of Paradise
Format : CD

End of Paradise – Ne add fel CD – 2011 / Author’s edition

Dobok: Balassa Béla
Basszusgitár: Menyhárt Mihály
Gitárok: Tóth László István
Ének, vokálok: Schweininger István

Közreműködött:
Gitár: Balassa Béla, Szabó Szilárd
Ének, vokálok: Tóth Gabriella
Vokálok: Udvari Péter

Zenei rendező: Tóth László István, Balassa Béla
Keverés, mastering: Migend Viktor